Beszélő gyógyszeres dobozok

Beszélő gyógyszeres dobozok

2001. február 1. 01:10, Csütörtök
[Wired] Sok ember van úgy - főleg az idősebbek -, hogy alig, vagy csak nagyon nehezen tudják elolvasni az orvosuk által számukra felírt gyógyszerek dobozainak feliratait, pedig sok esetben nagyon veszélyes lehet egy nem megfelelő gyógyszer bevétele.

Most azonban Washingtonban bejelentettek egy olyan új megoldást, mely az említett problémákra jelenthet megoldást. Az új találmányt beszélő gyógyszeres doboznak is lehet nevezni, hiszen lényegében úgy működik, hogy a gyógyszeres dobozon elhelyezett "intelligens" címkén tárolt információkat egy kis számítógép felolvassa a betegek számára.

Az új találmánnyal kapcsolatban már két Chicago-i kórházban folynak a tesztelések, melyek - ha sikeresen végződnek - a közeljövőben a vakok, a gyengén látók és az idősek számára jelenthetnek nagy segítséget. Az orvosok szerint is sokak számára lehet nagyon fontos az új találmány, hiszen amennyiben a betegek rossz gyógyszert vesznek be rosszkor, és esetleg még rossz dózisban is, akkor az beláthatatlan következményekkel járhat. Az új beszélő gyógyszeres dobozok még akár a mellékhatások és egyéb olyan figyelmeztetések felolvasására is képesek lesznek, mint például, hogy egy gyógyszert nem lehet bevenni alkohol fogyasztás után.

Az új találmány a ScripTalk technológián alapul, melynek lényege, hogy az újfajta gyógyszeres dobozon egyszerű kis chip lesz elhelyezve, mely olyan információkat tárol, melyeket egy kis leolvasó számítógép vezeték nélkül képes leolvasni, majd az adatokat egy gépi hang segítségével az érintett betegek által érthetővé teszi. Az új találmányt felkaroló En-Vision America cég szerint az új gyógyszeres dobozok már az idei nyár folyamán megjelenhetnek majd a patikák polcain.

Az említett kórházakban folyó tesztek különböző eredményeket hoztak, hiszen az orvosok mindenképp az új találmány mellett vannak, és a betegek egy része is üdvözölte az okos kis újdonságot, azonban főleg az idősebb betegek körében volt tapasztalható némi idegenkedés, hiszen sok idős ember már nem tud hozzászokni ezekhez az új elektronikus megoldásokhoz, és inkább megkérik valamelyik családtagjukat, hogy olvassa fel nekik a gyógyszeres dobozon lévő adatokat.

Az új technológia persze pénzbe kerül, hiszen például a patikáknak vásárolniuk kell egy 1000 dolláros (~300e Ft) elektronikus kódoló berendezést, melynek segítségével a személyre szabott dózisokat is rögzíteni tudják majd a dobozokon található chipekben. A ScripTalk leolvasó eszköz körülbelül 250 dollárba (~75e Ft) fog kerülni, míg az új gyógyszeres dobozok várhatóan 1 dollárral (~300 Ft) lesznek drágábbak. Ezek szerint az itthoni körülményeket ismerve nálunk valószínűleg várat még magára az új technológia megjelenése.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások