Csalódást keltően kezdett az új Disney-animáció

Csalódást keltően kezdett az új Disney-animáció

2021. március 8. 12:44, Hétfő
Hiába lett nagyon jó a Raya, nem robbantott kasszát.

Amerikában hétvégén mutatkozott be a mozikban a Raya and the Last Dragon című animációs film, mely az elmúlt évek egyik legjobban sikerült darabja a Disney-s, de talán a mozis animációk közül is, azonban a film nem tarolt a multiplexekben - még a járvány figyelembe véve sem. A nyitóhétvégéje során Észak-Amerikában "csak" 8,6 millió dollár bevételt hozott, amivel persze megszerezte a toplista első helyét, azonban a korábbi animációs premierektől elmaradt.

Persze ez nem csoda, hiszen mind a Croodék, mind pedig a Tom és Jerry versenytárs nélkül mutatkozott be és szállított 9, illetve 14 milliós hétvégi bevételt, azonban a Rayának többek között utóbbival is meg kellett küzdenie a nézők kegyeiért, amit remekül mutat az is, hogy a tévésorozat-adaptáció nem sokkal lemaradva a második helyet szerezte meg 6,6 millió dolláros bevétellel. A 3. a Chaos Walking lett újoncként 3,8 millió dollárral.

Nemzetközi viszonylatban a Raya 17,6 milliós bevételt hozott, legjobban természetesen Kínában szerepelt, ahonnan 8,4 millió dollár folyt be.

Listázás a fórumban