Kiderült, ki alakítja a Borderlands-film rajongói kedvenc karakterét

Kiderült, ki alakítja a Borderlands-film rajongói kedvenc karakterét

2021. március 8. 18:03, Hétfő
Megvan Tiny Tina.

Folytatódott a Borderlands című játék alapján készítendő film castingja, és az illetékesek Ariana Greenblatt végre megtalálták azt, aki alakítani fogja alakítani a második részes bemutatkozása óta közönségkedvenc Tiny Tina karakterét. Ezzel ő is csatlakozott a szereplőgárdához, amiben benne van Cate Blanchett, Kevin Hart, Jamie Lee Curtis és Jack Black. A filmet Eli Roth fogja rendezni.

A tervek szerint a forgatás még ebben a félévben elkezdődhet, de azt nem tudni, hogy mikor mutathatják be a filmet. Azt a filmet, ami egyébként már régóta tervbe van véve, hiszen még 2016-ban kaptuk meg az első biztató híreket a tervezett adaptációról, akkor Aaron Berg után Craig Mazint szerződtették, hogy írja meg a forgatókönyvet, amit Avi Arad és Ari Arad producerek közreműködésével fejleszthetett, és már akkor is Eli Rothot hozták összefüggésbe a projekttel rendezőként.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások