Spider-Woman is benne lesz az egyik új Pókember-filmben

Spider-Woman is benne lesz az egyik új Pókember-filmben

2021. június 7. 15:57, Hétfő
Spider-Woman is megelevenedik mozifilmben.

A Sony már javában dolgozik a Spider-Man: Into the Spider-Verse folytatásán. A Pókember – Irány a Pókverzum második része a tervek szerint 2022. október 7-én kerül bemutatásra az amerikai mozikban, és most a The Hollywood Reporter arról értesült, hogy a filmben Jessica Drew, azaz Pók (Spider-Woman) is szerepelni fog. Sőt, az is kiderült, hogy nem más lesz a szinkronhangja, mint az HBO révén manapság nagyon felkapott Issa Rae.

A Sony Imageworks dolgozik továbbra is az animáción, az okokat pedig nem igazán érdemes firtatni, hiszen a Phil Lord és Chris Miller által írt, valamint Bob Persichetti és Peter Ramsey által rendezett első rész elég nagy sikernek bizonyult. A film Amerikában 190 millió dolláros bevételt ért el, és nemzetközileg is meglepően jól teljesített, a jegyeladásokból 185 millió dollár folyt be. A folytatás ezt a teljesítményt akár le is pipálhatja.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások