Egy hét múlva kaphatók Magyarországon a Huawei új okosórái

Egy hét múlva kaphatók Magyarországon a Huawei új okosórái

2021. június 23. 16:07, Szerda
A kínai cég Budapesten is bemutatta az egy hét múlva kapható Watch 3 és a Watch 3 Pro okosórákat.

A régiós piacon nagyon jól szerepelnek a cég okosórái és az audiótermékek, inkább csak a telefonok sínylették meg a céget érintő amerikai korlátozásokat - mondta el a sajtótájékoztatón Thomas Liu, a vállalat fogyasztói üzletágának igazgatója. Közlése szerint az idei év első három hónapjában háromszor annyi fülhallgató és egyéb audióeszköz kelt el, mint tavaly, és a viselhető eszközök forgalma a másfélszeresére, míg a számítógép-eladások az ötszörösére emelkedtek. Reményeik szerint a sikerszériát erősíteni fogja a most a hazai piacra érkező Watch 3 sorozat, valamint a FreeBuds és a MatePad szériák következő tagjai.


"A Watch 3 nem a 2019-ben megjelent GT2 sorozat folytatása, hanem 2017-es Watch 2 utódja" - mondta el Hadfi Norbert, a cég termékmenedzsere. "Magyarországon két modell kerül bevezetésre, a Watch 3 és a Watch 3 Pro, összesen három változatban barna és fekete bőrszíjjal. A széria jellemzője a hosszú üzemidő, a prémium kialakítás és az intelligens egészségmenedzsment." A Watch 3 fekete színben július 1-től lesz előrendelhető bruttó 140 ezer forintért. Rozsdamentes acél kivitelben barna bőrszíjjal 150 ezer forintba fog kerülni, míg a Watch 3 Pro-ért titánszürke készülékházzal és barna bőrszíjjal 164 ezer forintot kell fizetni. Ezen az eszközön mutatkozik be a magyar piacon a Huawei saját fejlesztésű operációs rendszere, a Harmony OS.


Az okosóra ívelt üveglappal és vadonatúj koronával érkezik, amely érzékeli a különböző mértékű nyomást és érintésre haptikus visszajelzést ad. Természetesen összekapcsolható az okostelefonnal, de az eSIM funkciónak köszönhetően a telefonról is lehet hívást indítani vagy fogadni. Mindehhez elegendő a telefonszámot és az adatokat megosztani egy okostelefonnal. A fitnesz- és egészségfunkciók akár százféle edzésmódot támogatnak, és az eszköz már a testhőmérsékletet is mérni tudja. Energiatakarékos módban akár öt napig, ultrahosszú üzemmódban (ilyenkor egyes funkciók ki vannak kapcsolva) pedig akár 21 napig bírja egy feltöltéssel, míg a Watch 3 okos üzemmódban három, ultrahosszúban pedig tizennégy napig működhet.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások