Plakáton az új Sikoly-mozifilm gyilkosa

Plakáton az új Sikoly-mozifilm gyilkosa

2021. október 14. 21:00, Csütörtök
Nincs meglepetés a Scream gyilkosának személyét illetően.

Az érthető, hogy az új Sikoly filmet (aminek a címe jelek szerint Sikoly lesz, legalábbis, ha hűen akarják magyarítani a Screamet) nem az új szereplőgárdával akarták reklámozni, de abban esetleg reménykedhettünk, hogy az első plakátra felkerülnek a visszatérő főszereplők. Azonban nem így történt, az első poszter természetesen Ghostface-t ábrázolja, aki ismét áldozatokat fog hagyni maga után.

Ha valakit az érdekelne, hogy miért is élesztik fel a szériát, akkor a válasz egyszerű. A Sikoly első három részének mindegyike szinte példátlan módon, közel ugyanakkora érdeklődést váltott ki a közönségből. Amerikában sorban 103, 101 és 89 millió dollárt kasszíroztak a filmek, világszerte pedig 70, 71 és 73 milliót. A 2011-es negyedik epizód már csak 38 milliós bevételt hozott hazájában, míg Amerikán kívül 59 millióig jutott el. A filmeket egy sorozat is követte 2+1 rebootolt szezonnal, valamint egy, az első két évadot lezáró tévéfilm is elkészült.




Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások