Ezek voltak 2021 legjobb játékai

Ezek voltak 2021 legjobb játékai

2021. december 26. 11:45, Vasárnap
2021 nem csak a játékipar számára volt egy nehéz év. Sajnos több játék is akadt, amelyre idén nagyon vártunk, de nem vagy csak késve érkezett meg. Akármennyire is szőrösszívűek szeretnénk lenni, ezt az évet a kialakult járványhelyzet számlájára írhatjuk.

Az idei címek között volt meglepően jó és meglepően rossz is egyaránt. Az új generációs konzolok piacra kerülésével néhány igazán lenyűgöző játék is napvilágot látott, habár a kifejezetten az újabb generációra készült termékek száma nem lett olyan nagy, mint amennyire számítottam.

Resident Evil Village
Az év első komolyabb sikere a Capcom horrorsorozatának folytatása volt. Továbbra is Ethan Winters történetét követjük, akinek Chris Redfield elrabolja a lányát. Ezt követően kerülünk egy európai hegyi kastélyos környezetbe, és az egész kiemelkedően pozitív fogadtatást kapott a játékosoktól.

Külön említésre méltók a karakterek ebben a részben, ugyanis nem hiszem, hogy sok olyan ember van, aki idén ne találkozott volna valamilyen formában Alcina „Lady” Dimitrescu azaz a „magas vámpírhölgy” nevével. Egy erős női főellenségről van szó, aki nem csak a kinézetével, de személyiségével is elnyerte a közönség szeretetét. A szinkronszínész még a The Game Awards legjobb alakításért járó díját is bezsebelhette. A készítőknek sikerült a logikai feladatok terén is változtatniuk, ez pedig szintén kedvére volt a játékosoknak.


Hitman 3
Ez a játék megpróbálta új szintre szerette volna emelni a Hitman-élményt. Az első két játék pályáit és a második játék mentését is be lehetett importálni, de a PC-s játékosoknak igen komoly dilemmákkal kellett szembesülniük a migrálás kapcsán. Szerintem ez egy kicsit rá is nyomta a bélyegét erre a részre, és emiatt nem lett akkora nagy durranás, mint amilyen egyébként lehetett volna. Továbbra is a 47-es ügynököt alakítjuk, és a világ különböző és nagyon látványos pontjain iktatjuk ki a célszemélyeket.

A trilógia első részében elkezdett történet kellően csavaros és elég kézzelfogható lezárást kapott. Grafikailag is rengeteget fejlődött a sorozat. A lehetséges gyilkos eszközök száma is sokat bővült. Amennyiben beimportáltuk az első két rész pályáit, akkor a legújabb játék motorjával és újításaival kiegészítve ténylegesen a legjobb változatot kaptuk.


Yakuza: Like a Dragon
Ugyan a japán változat már 2020-ban megjelent, a nemzetközi piacon csak 2021 elején lett elérhető. Bátor döntésre szánta el magát a stúdió, és a franchise névjegyének számító harcrendszert egy, a Final Fantasyra emlékeztető, körökre osztott rendszerre cserélte le. Meglepően jól sikerült váltás volt szerencsére, és a történet szempontjából is releváns döntés. Annyira jó volt a fogadtatása, hogy a jövőben is ezt a formátumot használják majd.

A harcon kívül a főszereplő is megváltozott. Kazuma Kiryu helyett (akit, ha máshonnan nem is, a „Bakamitai” meme-videókból ismerhetünk) most Ichiban Kasuga lett a karakterünk. Rögtön a sztori elején 18 évnyi börtönbüntetést kap, amelyet letöltve kiderül, hogy főnöke elárulta (és később még sokan mások), és ennek a kinyomozása lesz a feladatunk újonnan megismert társainkkal karöltve. Továbbra is igaz az, hogy bármennyire is bizarr a játék néhány jelenete, és bár próbál mindig poénos lenni, azért sokszor elég komoly témákat is feldolgoz, amelyek elgondolkodtatóak.


Overcooked: All You Can Eat
A 2016-ban megjelent Overcooked nagy sikernek örvendett, de technikai korlátai visszatartották a komolyabb sikertől. A második rész később továbbgondolta a játékmenetet, és nem csak online multiplayert, de rengeteg pályát és karaktert is hozott. Idén viszont érkezett az új rész, amelyet talán erős kifejezés lenne remasterednek nevezni, inkább egy gyűjteménye ez az első két játéknak. Az első rész pályáit a második játék motorjával felújították, és ezáltal ebben a változatban online módban is játszani lehetett velük.

Mindkét játék tartalmát bedobták egy nagy csomagba, és az egyes elemek innentől szabadon kombinálhatók lettek. A kampánymódok önmagukban is szórakoztatóak, de az elsőnek nagy löketet ad a második rész újításainak megjelenése. Több mint 200 pályájával és két kampányával hosszú ideig tartó, kaotikus kooperatív szórakozást nyújt. A tapasztalatlanabb játékosoknak sem kell félniük, ugyanis bekapcsolhatunk egy könnyített módot, amely némileg megkönnyíti a feladatok teljesítését.


It Takes Two
Az év másik nagy co-op durranása az EA által kiadott It Takes Two volt, amelyben, ahogyan a neve is jelzi, két karaktert irányítunk közösen. Ezt a platformert is játszhatjuk helyben vagy az interneten keresztül. Többféle játékmechanika található benne, amelyek több különböző játékműfajból valók. A két főszereplőnknek különböző képességeik vannak, amelyeket közösen használva kell a feladatokat teljesíteni. Az egyértelmű feladatokon kívül számos interaktív dolog is akad a pályákon, amelyek kifejezetten csak azért vannak ott, mert szórakoztatók.

A szórakoztató játékmenetén kívül vizuálisan is kiemelkedő élményt nyújt. Nagyon jó kameraállásokkal dolgozik, és mindig igyekszik éreztetni velünk a karakterek méretét a környezethez képest. Ez a kooperatív móka a kritikusok részéről is elismerésre talált. Több díjat is nyert, köztük a The Game Awards év játéka díját. Sajnos az utóbbi napokban más kontextusban is hallhattuk a nevét, ugyanis a Take Two perel az It Takes Two elnevezés miatt…


Mass Effect Legendary Edition
Már volt egy gyűjtemény a listánkon, de még egy csatlakozik hozzá. A három Mass Effect-játékot remasterelve és egy csomagba gyűjtve kaptuk meg májusban, és a játék tényleg azt adta, amit vártunk tőle. Kezdetben a remake gondolata merült fel a régebbi részek miatt, de inkább a remastered formátumot választották a trilógia egyéniségének megtartása végett. Mindhárom játék és szinte minden DLC megtalálható benne. Leginkább az első rész az, amelyik nagyon sok ráncfelvarrást kapott, főként az elavultnak mondható mechanikái és kinézete miatt.

A gyakoribb automatikus mentések és a kicsit módosított bossharcok is megkönnyítik a játékosok életét. Lecsökkent ebben a változatban a liftben töltött idő is, amelyet anno a betöltés leplezésére használtak a készítők. Ha sosem találkoztunk még Shepard parancsnok kalandjaival, akkor tökéletes kiindulópont lehet ez a gyűjtemény!


Guilty Gear Strive
Az elismert verekedős széria újabb résszel bővült idén, amely még magasabbra tette az eddig is magasan lévő lécet. A fő játékok közül a hetedik, összességében 25. játék ez a mostani. Lényegében az alapoktól újraépíti a sorozattól megszokott komplexitást és mechanikát, és teszi mindezt úgy, hogy az új játékosok és a profi, veterán játékosok is megtalálják a saját kihívásukat benne. Aki nem találkozott még a Guilty Gear névvel, azok számára érdemes ezzel a résszel kezdeni az ismerkedést. Az animekinézetet egy újabb szintre emelte a játék. Részletgazdag karaktermodellek és látványos effektek kísérik a harcokat. Bekerült egy Wall Break funkció is, amely szintén egy látványos animáció kíséretében áthelyezi a harc színterét, amennyiben egy combót indítunk a pálya széle mellett állva.

Talán az egyik legjobb verekedős játékos netcode is ebben a játékban található. Nagyon gyors minden online csatája. A rangsorolt mód viszont elég jól megosztotta a különböző képességű játékosokat. Ha elég bátrak vagyunk, akkor harcolhatunk a legfelső szinteken is, de a legjobb játékosok nem indulhatnak egy képességi szinttől lejjebb lévő játékosokkal pontozott meccsre. Ez véleményem szerint megtörheti az „ELO Hell”-nek nevezett gyakori problémát, amikor beszorul valaki a saját szintjére, és mivel nem találkozik jobb játékosokkal, nem tud érdemben fejlődni az ő mintájuk alapján. Ha az eddig felsoroltak nem lennének elegendők, akkor a játék 4 órányi harcmentes „kampány móddal” is rendelkezik, amely lényegében a játék motorjával készült animációs film. 30-45 perces részekre bontva végignézettjük a játék háttértörténetét, amely szintén meglepően fogyaszthatóra sikerült, persze a játék furcsaságainak keretein belül.


Naraka Bladepoint
A battle royale-játékok listája ránézésre szinte végtelennek tűnik manapság. Idén viszont mégis nagyot futott egy közülük, amely a harcművészetet ötvözte a battle royale formátum dinamikájával. A folyamatosan szűkülő harctéren való mozgást a filmekbe illő parkourmozgások teszik igazán izgalmassá. Ugyan vannak benne távolsági fegyverek is, főként a közelharcra van kiélezve a mechanika. Nagy ügyességet és technikát igénylő kombinációk állnak rendelkezésünkre, de akár csak a támadást nyomkodva is képesek vagyunk nyerni.

A fegyverek ténylegesen lehetőséget adnak a többféle játékstílusra, a grappling hook használatával pedig úgy mozoghatunk a pályán, mint a klasszikus kungfufilmekben. A látványvilág előállításához az NVIDIA DLSS és NVIDIA Reflex is a rendelkezésünkre áll. Az utóbbi a pörgős közelharci összecsapások során kifejezetten sokkal képes hozzájárulni a reakcióidőnkhöz.


Psychonauts 2
A kult-klasszikus indie játék visszatért idén, és nem okozott csalódást. Még a 2015-ös The Game Awards keretében jelentették be, de csak idén került sor a kiadására. Az első rész 2005-ben jelent meg, de a második résznek sikerült ugyanazt a játékélményt megteremtenie, de mégis egy modern formában. Az eltelt évek munkája és a Tim Schafer féle minőség együttesen jelentkezik. Az első rész is próbálkozott különféle mentális kivetülések megjelenítésével, de a jelenlegi grafikus megoldások végre lehetővé teszik a bizarr vizuális élmények előidézését. Minden pálya érezhetően nagy gondossággal készült.

A modernizált irányítás is nagyon jót tett a sorozatnak. Az első résznél néhány esetben frusztráló volt a bossharcok esetén, amikor a karakterünk nem úgy vette be a parancsokat, mint ahogy azt szerettük volna. Egy Jack Black-koncertet is meghallgathatunk a sztori során, ami szintén látványosra sikerült. Rengeteg vicces rejtett dolog található a játékban, amennyiben rászánjuk az időt.


Halo: Infinite
Idei listánkat a legendás sorozat, a Halo legújabb része zárja. Egy új modell keretében a többjátékosos módot ingyenesen adják minden platform játékosai számára. Sajnos nem lehet elmenni amellett, hogy az egyik legbénábban kivitelezett battle pass-rendszert sikerült a készítőknek a játékba beletenni. A meccskeresési lehetőségek is hagynak némi kívánnivalót maguk után. Ezt leszámítva egy minőségi terméket kaptunk.

Az irányítás dinamikája megfelel a modern „elvárásoknak”, és a csúszkálás és a grappling hook is bekerült a kelléktárunkba. Kicsivel később a kampány mód is megjelent, amely már a kiadás napján ingyenesen elérhető lett a Game Pass-előfizetők számára. A sorozat többi részével ellentétben ez most egy nyílt világú történetet kapott. Elég vegyes fogadtatásban volt része, ugyanis sokan inkább a lineárisabb megközelítést preferálták. A rajongók számára bizalomra adhat okot, hogy kifejezetten folytatásra lett kiélezve a kampány befejezése.




Listázás a fórumban