Homályos elképzelés a vezeték nélküli képkezelés

Homályos elképzelés a vezeték nélküli képkezelés

2001. március 2. 05:51, Péntek
Digitális képeket készíteni, és elküldeni őket egy mobilkészüléken keresztül: ez a probléma foglalkoztatja igazán a vizuális kommunikáció fejlesztőmérnökeit manapság - olvashatjuk a Future Image Inc. szakértői által elkészített, hétfőn publikált tanulmányban.

A tanulmány szerint az iparág elemzői arra számítanak, hogy a mobiltelefonok a kommunikációs világ központi elemei lesznek. Az Egyesült Államok lakosságának kevesebb, mint egyharmada találja "valamelyest érdekesnek" képek megjelenítését mobiltelefonon, 71 százalék a digitális fényképezőgép, 66 százalék pedig a PDA készülékek mellett szavaz. Éppen ezért, a kereslet növelése érdekében van szükség a színes kijelzők és szolgáltatások bevezetésére.

A Future Image szerint az Egyesült Államokban politikai és gazdasági nyomás hatására a 3G technológia határozatlan ideig, akár évekig, nem fogja kielégíteni a hozzá fűzött elvárásokat. A jelenlegi technikai háttérre építő cégek óriási előnyre tehetnek szert azokkal szemben, akik az új rendszerre várakoznak.

A tanulmány szerzői rámutattak, hogy a WAP és Bluetooth szabványok, melyeket széles körben alkalmaz a vezeték nélküli kommunikációs iparág, csak kezdetleges képkezelési lehetőségeket, alacsony felbontású alkalmazási lehetőségeket biztosítanak. A fotóminőségű grafikák vezeték nélküli feldolgozásához újgenerációs szabványok szükségesek. Ezekre pedig ki tudja meddig kell várni...

"Az Egyesült Államok jelenlegi infrastruktúráját ismerve azt kell mondanom, hogy az ilyen jellegű alkalmazások először Japánban, Koreában és Európában fognak beindulni" - nyilatkozta Tony Henning, a riport szerzője. "A korai stádiumban legfeljebb oylan üzleti területeken valósulhat meg a vezeték nélküli képátvitel, ahol a készített fotó azonnali továbbításából nagy versenyelőny, ezzel gazdasági előny származik. Ilyen például a fotóriporteri munka, biztosítás, ingatlankereskedelem vagy az egészségügy.

A tanulmány szerint az új területet célba vevők közt már stratégiai szövetségek megkötésére is sor került. A FlashPoint és a Sprint PCS a Photivity alkalmazáson munkálkodik, míg a Canon és az Ericsson a digitális fényképezőgépekről mobilkészülékekre történő átvitel kidolgozásával foglalkozik elsősorban. A Concord Camera a Nokiával karöltve egy speciális fényképezőgépet tervez, kifejezetten a Nokia 9210 Communicator lehetőségeihez szabva. A Kodak egyik leányvállalata, a PictureVision a japán filmfeldolgozó PlazaCreate-tel és a helyi legnagyobb vezeték nélküli szolgáltatóval, az NTT DoCoMo-val kötött szerződést, az i-mode többmillió előfizetőjének örömére.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások