Jön a Védelmező 3

Jön a Védelmező 3

2022. január 17. 09:13, Hétfő
Harmadik részt kap a The Equalizer.

Két sikeres film és egy tévésorozat is készül a 80-as évekbeli The Equalizer című széria alapján, és most egy harmadik filmre is számíthatunk Denzel Washington főszereplésével. Ezt maga a színész mondta el a Collidernek adott interjújában, ahol arról beszélt, hogy elkészült a forgatókönyv, és már azt is tudja, hogy mikor lesz a forgatás, tehát már csak formába kell hoznia magát ahhoz, hogy ismét rosszfiúkat agyabugyálhasson el. Washington még azt is elejtette, hogy az első két részt rendező Antoine Fuqua nemsokára aláírhatja a szerződését, hogy visszatérjen a folytatásra.

Washington számára a The Equalizer volt az első olyan főszerepe, aminek a folytatására visszatért, és az okokat nem kell részletezni. A siker ugyanis egyértelmű volt. Amellett, hogy viszonylag jó véleményeket kapott az akciómozi, anyagilag is jól teljesített: a 2014-es első rész Amerikában 102 millió dollárt hozott, Amerikán kívül pedig 91 milliót (55 milliós költségvetésből), míg a 2018-as folytatás szinte megismételte (102+88 millió dollár) ezt az eredményt hasonló büdzséből (62 millió).

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások