A Microsoft Office XP ellenfelei

A Microsoft Office XP ellenfelei

2001. március 11. 17:02, Vasárnap
[ZDNET] Amikor a szoftveróriás Microsoft pár hónapon belül piacra dobja legújabb irodai szoftvercsomagját, a korábban Office 10 kódnevet viselt, Office XP-t, akkor két dologgal kell megharcolnia. A Microsoftnak egyrészt meg kell küzdenie a vásárlókért, másrészt pedig a szoftverkalózok ellen is minél eredményesebben kell majd harcba szállnia. A jelek szerint mindkét csata elég kemény lesz majd a Microsoft számára.

A Microsoft elsődleges tervei közé tartozik, hogy az Office XP megvásárlására biztassák azt a mintegy 120 millió Office 95 és Office 97 tulajdonost, akik az elmúlt időkben inkább kihagyták a cég Office 2000-es programcsomagját. A Redmond-i (Washington) központú cégnek komoly veszteségeket okoznak majd a professzionális szoftverkalózok is. Felmérések szerint Észak-Amerikában négy Office termékből egy biztosan lopott, ami nagyon elkeseríti a cég vezetőit. Itt jegyzem meg, hogy milyen szép is lenne, ha Magyarországon legalább az észak-amerikai eredeti szofter/kalózszoftver arányt el tudnánk egyszer érni.

"A Microsoft Office XP legnagyobb ellenfelei a szoftverkalózok, valamint a korábbi Office programcsomagok. A gond az, hogy a felhasználóknak egyszerűen nincs semmi motivációjuk arra, hogy lecseréljék korábbi Office-ukat az új Office XP-re." - nyilatkozta James Lucier, a Prudental Securities cég egyik piaci elemzője.

Érdekes módon a Microsoft mindkét fronton hasonló "fegyvereket" vet be a harcba. Az Office 2000 programcsomaghoz készült első javítócsomag a szokásos hibajavításokon kívül bevezette a termékaktivizálási megoldást is, melyet abból a célból fejlesztettek ki a cég munkatársai, hogy használatával megnehezítsék a szoftverkalózok dolgát. Az Office XP irodai programcsomag, majd később a Windows XP operációs rendszer már ennek a termékaktivizálási technológiának a javított, második generációs változatát fogja alkalmazni. Ezzel az új, másolás elleni technológiával a Microsoft a felhasználók egyedi konfigurációihoz szeretné láncolni az említett új szoftvereket.

Emellett az Office XP lesz az első olyan szoftver, melynek esetében a Microsoft bevezeti az előfizetéses szoftverhasználati jogot. Ennek értelmében a felhasználók bizonyos havidíj fejében előre meghatározott ideig használhatja majd a szoftvert. A Microsoft ettől az új előfizetői megoldástól extra bevételekre is számít, valamint a cég szerint ez is egy új fegyver lehet a szoftverkalózok elleni harcban.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások