Növelik a Game Boy Advance gyártását

Növelik a Game Boy Advance gyártását

2001. március 18. 16:09, Vasárnap
[ZDNET] A világ második legnagyobb, otthoni videójátékok gyártásával foglalkozó cége, a Nintendo bejelentette, hogy a cég legújabb, Game Boy Advance nevet viselő játékgépének márciusi egymilliós szállítási darabszámát 1,1 millióra kívánják növelni.

A jövő hét szerdán debütáló Game Boy Advance-ra idén január vége óta egyébként már több mint 2,7 millió megrendelés érkezett a különböző disztribútoroktól és kiskereskedőktől, így a márciusi 1,1 millió összdarabszámos szállítmányokkal még a piaci igény felét sem tudják majd kielégíteni. Az említett tényekről Hiroshi Yamauchi, a Nintendo cég elnöke beszélt egy a napokban adott interjújában.

"Az első szállítmányokban található Game Boy Advance-ok darabszámát 100 ezerrel kívánjuk megnövelni, így próbálva valamelyest kielégíteni az újdonság iránt világszerte tapasztalható óriási igényt." - nyilatkozta Yamauchi.


Szakértők szerint az elődjénél gyorsabb, nagyobb felbontású, nagyobb színmélységű és internetezési lehetőséggel is megáldott Game Boy Advance egyértelműen arra lesz hivatott, hogy megerősítse a Nintendo cég kézi játékgépek piacán megszerzett piacvezető szerepét. A Kyoto-i székhelyű Nintendo a mostani japán Game Boy Advance debütálás után idén júniusban tervezi az újdonság Egyesült Államokbeli és európai bemutatóját. Az első szállítmányok Amerikában és Európában egyaránt 1-1 millió darab Game Boy Advance-t fognak tartalmazni.

A Game Boy Advance elődje, a Game Boy eddigi 11 éves pályafutása alatt világszerte akkora sikernek örvendett, hogy több mint 100 millió darabot adtak el belőle, és az előrejelzések szerint a második generációs Game Boy is hasonló sikerekre számíthat. Az új verzió 50 százalékkal nagyobb kijelzővel, gyorsabb, 32 bites processzorral fog rendelkezni és lehetőség nyílik majd négy ilyen szerkezet összekötésére is.


A Game Boy Advance ára Japánban 9800 jen lesz, míg az Egyesült Államokban a kiskereskedők 99,95 dollárt (~30e Ft) fognak elkérni érte. Yamauchi nyilatkozatát megelőzően egyébként pénteken a nap végén a Nintendo cég részvényei 5,5 százalékkal értek többet, mint nyitáskor, így a Nintendo részvények árnövekedése jelentősen túlszárnyalta az aznapi 0,66 százalékos Nikkei árnövekedést. Az tehát kétségtelen, hogy a Nintendo nagyot kaszálhat a hordozható Game Boy Advance-szal, de a cég reményei szerint a Nintendo64 utódja, a GameCube is kedvelt lesz a gamerek körében, persze erre semmi biztosíték nincsen.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások