Transmeta újdonságok

Transmeta újdonságok

2001. március 24. 16:11, Szombat
[ZDNET] A kisfogyasztású, hordozható számítógépekbe szánt processzorairól híres Transmeta a jelek szerint újabb komolyabb offenzívába kezdett egyik konkurense, az Intel ellen, hiszen a cég tervei szerint idén, valamint jövőre két-két új alacsonyfogyasztású terméket kívánnak majd piacra dobni. Szakértők szerint ezek az új termékek mindenképpen jól jönnek majd a cégnek, hiszen a Transmeta eddigi Crusoe chipjei ugyan sokak szerint nagyon jó kis processzorok voltak, mégis általában perifériára szorultak.

David Ditzel, a Transmeta cég alapítója és egyben vezető technológusa a mostani hannoveri CeBIT-en elmondta, hogy a cég egyik legfontosabb terméke az új Crusoe 5800 típusú alacsony áramfelvételü chip lesz, mely várhatóan az idei év közepén kerül majd forgalomba. Ditzel fontosnak tartotta kiemelni, hogy ez az új Crusoe chip már a legfejlettebb 0,13 mikronos gyártási technológiákkal készül majd, így kisebb feszültség is elegendő lesz majd a működéséhez. A Crusoe 5800 fizikai méretei kisebbek lesznek az előd méreteinél, valmint körülbelül húsz százalékkal fog majd kevesebbet fogyasztani, mint azok a korábbi Crusoe chipek, melyek még 0,18 mikronos csíkszélességgel rendelkeztek.

A Transmeta képviselői arról is beszámoltak, hogy a cég nemrégiben leszállította gyártópartnereinek a "code morphing" szoftver legújabb verzióját, mely elődeihez hasonlóan lényegében arra hivatott, hogy a Crusoe proesszorokon egy Intel chipet emuláljon. A cég korábbi termékei még a 4.1-es szoftverrel voltak ellátva, mostantól azonban már az aktuális verziószám a 4.2. A fejlesztők szerint egyébként körülbelül húsz százalékos fogyasztáscsökkenés várható önmagában az új szoftvertől, ami semmiképpen sem elhanyagolható tényező.

Ditzel elmondása szerint a Transmeta a jövő évben két olyan új alacsony fogyasztású processzor újdonsággal szeretne majd megjelenni a piacon, melyek már 256 bites architektúrával és legalább 700 MHz-es frekvenciával fognak rendelkezni. Ditzel itt utalt arra, hogy például a jelenlegi Intel chipek 32 bitesek, a high-end szerverekbe szánt chipek 64 bitesek, míg a jelenlegi Transmeta chipek 128 bitesek.

A két jövőre megjelenő Transmeta újdonság közül az egyik nagyjából a jelenlegi Transmeta chipekkel lesz egy teljesítménykategóriában, azonban sokkal több olyan új szolgáltatása lesz, melyek a kéziszámítógépek legideálisabb CPU-jává tehetik ezt a chipet. A másik újdonság pedig a mostani chipeknél jóval nagyobb teljesítményű lesz, míg maximálisan 0,5 W-ot fog fogyasztani.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások