Bluetooth kiegészítő Palm kéziszámítógépekhez

Bluetooth kiegészítő Palm kéziszámítógépekhez

2001. március 24. 17:12, Szombat
Egy szingapúri székhelyű cég azt tervezi, hogy május folyamán piacra dob egy olyan kiegészítő szerkezetet, melynek segítségével már a Palm V típusú kéziszámítógépek is Bluetooth képességekkel rendelkezhetnek majd.

A Sunderland Technologies cég az említett, Waveclip nevet viselő újdonságát először ehéten, a németországi CeBIT kiállítás keretein belül fogja bemutatni. A nem kevés pénzbe, egész pontosan 320 dollárba (~96e Ft) kerülő újdonság segítségével a Palm V kéziszámítógépek vezeték nélkül is csatlakoztathatóak lesznek majd bármilyen más, ugyancsak Bluetooth képeségekkel rendelkező berendezéshez, az egyetlen feltétel az, hogy a két eszköz között maximum kilenc méteres távolság lehet.

A Bluetooth technológiáról egyébként annyit érdemes tudni, hogy ez tulajdonképpen egy olyan, vezeték nélküli rádiófrekvenciás adatátviteli módszer, melynél a két összekötendő elektronikus berendezés egymástól maximálisan kilenc méterre helyezkedhet el. A Bluetooth technológiában rejlő képességeket jól mutatja az a példa, miszerint, ha egy üzletember megfelelő képességekkel megáldott kéziszámítógéppel rendelkezik, és ki akarja nyomtatni egy azon tárolt dokumentumát, akkor a Bluetooth technológia révén nem kell a kis gépet egy kábellel rákötnie egy olyan asztali PC-re, melyre nyomtató is van csatlakoztatva, hanem elég, ha az asztali PC-től kilenc méteres távolságon belül tartózkodik valahol. Ehhez hasonló módon a Palm V típusú kéziszámítógép a Waveclip kiegészítővel és egy megfelelő mobiltelefonnal együtt széleskörű vezeték nélküli szolgáltatásokra (e-mail, web) lesz képes.

A Waveclip egy NiMH akkumulátorból nyeri a működéséhez szükséges energiát, így a cég ígéretei szerint akár 10 óránál is több ideig lehet majd egyhuzamban használni a kis Palmos Bluetooth kiegészítőt. A kiegészítőbe integrált kis akkumulátor ezenfelül még arra is képes, hogy a Palm kéziszámítógép esetlegesen lemerült akkumulátorának helyébe lépjen, vagyis szükség esetén a gép a Waveclip telepeit használva is képes tovább működni. A Sunderland cég képviselői elmondták, hogy a Waveclip teljesen kompatibilis a Palm OS 3.5-tel, valamint már folynak a Palm OS 4-gyel kapcsolatos kompatibilitási tesztek is.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások