Új Dell notebook, a PC-verő

Új Dell notebook, a PC-verő

2001. március 27. 04:28, Kedd
A Dell bemutatta azt a legújabb notebookját, amelynek teljesítménye vetekszik bármelyik komolyabb asztali számítógépével is.

A Dell vezető szereplője az üzleti célokra készülő hordozható számítógépek piacának. A új Latitude C800-as notebook is elsősorban az üzletemberek számára készült. A komoly teljesítménye, a sokoldalúsága és a mobilitása révén már most el lehet róla mondani, hogy a piac egyik legkiemelkedőbb számítógépéről van szó. A Dell a fejlesztések során elsősorban a minél nagyobb teljesítmény elérését tűzte ki céljául. A cég ugyanis azt akarta elérni, hogy az új notebookjának tudása a komolyabb asztali számítógépekével is egyezzen meg. A következőkben kiderül, hogy ez tulajdonképpen sikerült is.

A Latitude C800 alapját a legújabb mobil, Intel Pentium III processzorok jelentik. Természetesen már a legújabb, 1GHz-es CPU-val is meg lehet vásárolni. Az Intel processzorai nemcsak a komoly teljesítményhez járulnak hozzá, hanem a SpeedStep technológia révén a kis fogyasztású működéshez is. A Dell a kijelző kiválasztásakor elsősorban a funkcionalitásra gondolt, ezért az új Latitude számítógépébe egy 15 colos, UXGA felbontású kijelzőt épített bele.

A Dell szakembere elmondta, hogy cége az eddigi legsokoldalúbb notebookját mutatta be. Ebben nagy szerepe van azoknak a CD-ROM, CD-RW és DVD meghajtóknak illetve azoknak a nagy kapacitású (10, 20, 30 GB-os) merevlemezeknek is, amelyeket a vásárló igényeinek megfelelően választhat a számítógépéhez. Figyelemreméltóak a Latitude C800 multimédiás képességei is. Az integrált vagy a könnyen csatlakoztatható multimédiás eszközöknek köszönhetően az audioval és videóval kapcsolatos feladatok mellett látványos prezentációkhoz is felhasználható. Természetesen a vezetéknélküli kommunikációt lehetővé tevő komponensekről sem feledkezett el a cég. A fejlesztőket dicséri, hogy az alapmodell súlya mindössze 3,84 kg, és körülbelül 5,5 órán át képes működni akkumulátorról. A komoly teljesítményt ebben az esetben is meg kell fizetni, hiszen egy tipikus Dell Latitude C800 konfiguráció ára 4632 dollár.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások