Menekülnek a nézők az új Halloween-filmről

Menekülnek a nézők az új Halloween-filmről

2022. október 26. 05:18, Szerda
Nem azért indult meg a népvándorlás, mert ijesztő lenne a Halloween Ends.

Hatalmasat zuhant az érdeklődés a harmadik új Halloween-film iránt Amerikában. Az elmúlt hónapokban bőven akadtak olyan filmek, amelyek a nyitányuk után tisztességes mértékben tartották meg nézőiket, azaz elfogadható bevételcsökkenést szenvedtek el, azonban akadtak olyanok is, melyek az első péntekről a másodikra 70-80%-ot zuhantak, ami kiugróan magas nézőszám-apadásra utal.

Nos, ebbe a táborba került bele a Halloween Ends is, mely több, mint 87%-ot zuhant a második pénteki napjára, a kezdő hétvégi 40 milliós bevétele pedig 80%-os csökkenéssel egészen 8 millióra esett vissza, ami hatalmas zuhanás - ezzel ráadásul a pár hete bemutatott Smile című horror is jobb helyezést ért el a heti listán Amerikában. Más kérdés, hogy a 30 millió dollárba kerülő film globálisan már így is hozott 80 millió dollárt, így mindenképp sikeresnek tekinthető.

Általában a nagy esések a minőség kritikájának tekinthetők, annak, hogy a nézők nem nézik újra a filmet, illetve nem nagyon ajánlják, azonban a viszonylag jól kezdő, valamint rajongói műfajokat képviselő alkotások esetében némileg torzítja a képet az, hogy ezeket azok, akik érdeklődnek irántuk, azonnal meg akarják nézni, így az is lehet, hogy mindössze arról van szó, hogy akit alapból érdekelt, az megpróbálta minél hamarabb megnézni azt.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások