2001. március 28. 08:39, Szerda
A szoftveróriás Microsoft cég képviselői a kaliforniai Anaheimben hivatalosan is bemutatták a cég
következő operációs rendszerének, a Microsoft Windows XP-nek a második béta verzióját, melynek új
külalakját és egyéb újdonságait azonnal be is mutatták a megjelent hallgatóságnak.
A Microsoft Windows XP béta 2-es verziója a cég állítása szerint több mint félmillió teszterhez jut
el a napokban, így várhatóan alapos vizsgálat és tesztelés alá esik majd az új, talán túl színes
grafikával és egyéb új szolgáltatásokkal kiegészített Windows XP.
A Microsoft Windows XP fejlesztése jelenleg három ágon folyik. Az új operációs rendszerből készül egy
otthoni számítógépekhez fejlesztett változat, egy üzleti igényekhez igazított verzió, valamint egy
olyan változat, mely a még meg sem jelent 64 bites Intel processzorok, vagyis az Itanium chipek
támogatására hivatott. Mindhárom Windows XP változat ugyanarra a jóöreg Windows NT magra épül majd,
ami egyébként a cég Windows 2000-es szoftverében is megtalálható, valamint a tervek szerint
mindhárom XP verzió még az idei év második félévében megjelenik majd.
A cég képviselői szerint a Microsoft legfontosabb feladatai közé tartozik az, hogy az új operációs
rendszerrel elérjék a Windows 2000 által nyújtott stabilitási szintet, valamint, hogy ezzel párhuzamosan
egy a Windows Millennium Edition kezelőfelületéhez hasonlóan szép és könnyen kezelhető felhasználói
felületet hozzanak létre.
"A Windows XP-vel kapcsolatban az jelenti számunkra a legnagyobb kihívást, hogy a szoftverben rejlő
széleskörű szolgáltatások mellett az operációs rendszer kezelése egyszerű és kényelmes maradjon." -
nyilatkozta Greg Sullivan, a Microsoft vezető termékmenedzsere.
Sullivan elmondása szerint a Windows XP második béta verziója az első olyan XP verzió, melyet a Microsoft
saját emberein kívül nagyobb tömegek is legálisan tesztelhetnek majd, így kiderülhet, hogy milyen
fogadtatásra talál a felhasználók körében a szoftver megújult kezelőfelülete, valamint az olyan
újdonságok, mint például az Internet Explorer 6, vagy az új Windows Media Player. Az Internet Explorer
6-nak egyébként a napokban megjelent a különálló béta verziója is, mely letölthető a Microsoft
honlapjáról.