Ősi galaxisokat fotózott a James Webb

Ősi galaxisokat fotózott a James Webb

2022. november 24. 17:54, Csütörtök
Nem sokkal az Univerzum születése után jöttek létre a most lencsevégre kapott példányok.

A NASA legújabb űrteleszkópja fellövését követően már szinte azonnal elküldte első felvételeit, legutóbb pedig arról számolhattunk be, hogy az új eszköz segítségével a Teremtés Oszlopait vehettük még részletesebben szemügyre. Most további képek futottak be, amelyeken már ősi galaxisok láthatók.

Az amerikai űrügynökség hivatalos bejelentésében az illetékesek azt emelik ki, hogy a most beazonosított galaxisok korábban nem jelentek meg a hasonló felvételeken, dacára annak, hogy ezek meglehetősen fényesek. Mégis, a hatalmas távolság megnehezíti ezek megfelelő észlelését és regisztrálását, amennyiben pedig a most közzétett eredményeket visszaigazolják, mindenképpen sikerül majd meghaladni a Hubble korábbi rekordját, legalábbis ami a legtávolabbi, legidősebb galaxisok kimutatását illeti. Ez utóbbi űrteleszkóp annak idején, még 2016-ban, az Univerzum keletkezése után durván 400 millió évvel létrejött példányt (GN-z11) regisztrált, most azonban már 350 millió évre sikerülhet leszorítani a különbséget.

A kutatók a mostani anyagban két példányt részleteznek, ezek egyike (GLASS-z1) keletkezhetett alig 350 millió évvel az Univerzum létrejötte után, míg a másik 100 millió évvel később követte azt. A csapat tagjai meglehetősen magabiztosak az eredményeket illetően, viszont még azok visszaigazolására van szükség a teljes bizonyossághoz, a tudományos eredmény hivatalossá válásához, a James Webb pedig ezt követően további megfigyelésekkel járulhat hozzá a határvonal kitolásához, már amennyiben további ősi példányokra bukkannak. Eközben a szakemberek egyre inkább egyetértenek abban, hogy a korai Univerzumban váratlanul nagy számú galaxis volt jóval fényesebb, ez pedig megkönnyítheti a további kutakodást.

A 10 milliárd dollárt felemésztő eszköz a Földtől 1,6 millió kilométeres távolságban végzi munkáját, elsősorban az itteni zavaró hatások kiküszöbölése érdekében. A mostani bejelentést néhány héten belül követheti az újabb példány, további érdekességekkel.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások