Jól keresnek az AMD vezetői

Jól keresnek az AMD vezetői

2001. április 7. 04:50, Szombat
[AMD] Az Advanced Micro Devices (AMD) 1995 óta először a tavalyi évben volt képes nyereséget termelni, aminek hatása tükröződik a cég vezetőinek tavalyi keresetén is. Egy nemrégiben nyilvánosságra került dokumentáció szerint ugyanis az AMD vezetőinek nemcsak az alapfizetése növekedett az elmúlt évben, hanem különböző pénzbeli jutalmakat is kaptak.

Jerry Sanders, az AMD cég vezérigazgatója és egyben egyik elnöke a tavalyi évben nem kevesebb mint 7,2 millió dollárral és 1,2 millió részvényopcióval lett gazdagabb. Összehasonlításképpen Sanders 1999-ben "csak" 3,8 millió dollárt keresett és részvényopciót nem is kapott. Korábban egyébként az AMD-nél garantált évi 1 millió dolláros fizetéssel kezdő Sanders jutalékait az AMD cég részvényesei nagyon soknak tartották, de lám, pár év alatt 1 millióról már 7,2 millió dollárra emelkedett az évi fizetése, és most természetesen senki sem emel szót ez ellen, hisz a cég több év után végre nyereséges lett. Sanders 2000-ben 6,2 millió dolláros bónuszt kapott, azonban ebből a szerződése szerint most csak 5 milliót kaphatott kézhez, így a fennmaradó 1,2 millió dollár a következő évre lett átütemezve.

Rob Herb, az AMD cég igazgató alelnöke 1999-ben még "csak" 907 ezer dollárral és 150 ezer részvényopcióval lett gazdagabb, 2000-ben azonban már 3,3 millió dollár volt az éves fizetése, ezen felül pedig még 300 ezer részvényopciót is kapott. Herb bónusza az 1999-es évi 570 ezer dollárról 2000-ben már 2,7 millió dollárra emelkedett, így neki sem lehet egy rossz szava sem.

Míg William Siegel, az AMD technológiai és termelési alelnöke 1999-ben még "csak" 734 ezer dollárral és 108 ezer részvényopcióval lett gazdagabb, addig 2000-ben már 1,4 millió dollárt keresett és 150 ezer részvényopciót is kapott.

Hector Ruiz, az AMD elnöke, aki egyébként csak az elmúlt évben szállt be a céghez, 2000-ben 752 ezer dollár fizetést, 3,1 millió dollár bónuszt és 500 ezer részvényopciót kapott. A cég vezetői egyébként a közelmúltban hivatalosan is bejelentették, hogy Sanders jelenlegi vezérigazgatói pozícióját 2002 áprilisától kezdve Ruiz tölti majd be, majd 2003-ban Sanders az elnöki tisztjéről is le kíván mondani.

Az AMD-nek a 2000-es év tehát mindenképpen nagyon sikeres év volt, hiszen az Athlon és Duron processzorok óriási népszerűségének köszönhetően a cég éves bevétele az 1999-es esztendőhöz képest 63 százalékkal, 4,6 milliárd dollárra növekedett.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások