A párizsi olimpia a légitaxik nagy lehetősége

A párizsi olimpia a légitaxik nagy lehetősége

2023. június 20. 10:07, Kedd
Az új technológia fejlődéséhez szükséges elegendő tőke biztosítása folyamatos gondot jelent, különösen azért, mert a vállalatok még nem kapták meg a szabályozó hatóságoktól a szükséges engedélyeket. Ezért nagyon fontosak a Volocopter számára a 2024-es olimpiai játékok, az esetleges siker az egész ágazatnak pénzbőséget hozhat.

Egy év van már csak a párizsi olimpiáig, és a repülő taxikat gyártó német Volocopter mindent megtesz azért, hogy bebizonyítsa jó úton halad ahhoz, hogy a sporteseményen kereskedelmi céllal ügyfeleket szállíthasson. A cégnek még meg kell szereznie ehhez a hatósági jóváhagyást, és meg kell győznie a fogyasztókat arról, hogy biztonságosak, miközben a befektetők sem tolonganak. "Az olimpia a mi sarkcsillagunk" - mondta Dirk Hoke vezérigazgató. Egyetlen repülőtaxit gyártó cég sem kapott még tanúsítványt, legyen az a német Lilium vagy az amerikai Joby. A Volocopter reméli, hogy ő lesz az első, de még intenzív időjárási teszteken kell átesnie repülőgépével, és több ezer oldalnyi dokumentációt kell benyújtania az európai szabályozó hatóságnak, az Európai Unió Repülésbiztonsági Ügynökségének (EASA).

Nem sétagalopp, hogy elsőként kapjuk meg a tanúsítást" - mondta Hoke. Az intenzív időjárási tesztekre a jövő hónapban kerül sor Németországban, egy pilóta és egy utas részvételével. Elemzők és vezetők szerint a siker fellendítheti a városi légi mobilitási ágazatot, mivel meggyőzheti a kockázatkerülő befektetőket arról, hogy érdemes pénzt fektetni a légitaxikba. A bizalmat érintően szélesebb körű a kihívás, mert számos repülőtaxi-gyártó eltolta a kereskedelmi bevezetés időpontját, mivel problémákba ütköztek a megvalósítás terén. "Újra meg kell teremteni a hitelességet és a hírnevet" - mondta Hoke, hozzátéve, hogy a jelenlegi pénzügyi háttér is kihívást jelent. "A nehéz piaccal kombinálva a kevesebb likviditás az egész iparág számára problémát jelent."

Nem egyszerű a befektetők meggyőzése arról, hogy a technológia megbízható, az üzleti modell pedig skálázható, különösen az olyan, kockázatkerülőbb befektetési környezetekben, mint Európa. "Ez a halál völgye. Már nem korai szakaszban vagy, hanem a bevételek megérkezése előtt. És ez azzal a bizonytalansággal együtt, hogy az emberek nem értik a tanúsítási utat, stresszfaktor az iparág számára" - mondta. "Mindenki a legjobb barátod, ha már megcsináltad, ha már sikeres vagy. Ha senki sem vállalja a kockázatot, az univerzum soha nem fejlődik".


Az elektromos függőlegesen fel- és leszálló repülőgépek (eVTOL) gyártói a városi légi mobilitás jövőjének nevezik magukat, és az irántuk való globális érdeklődést kihasználva több eVTOL vállalat is tőzsdére lépett. Azonban az elmúlt években ezek a légiközlekedési projektek eredeti értékük legalább 30%-át elvesztették. A kockázati tőke több iparágból is visszahúzódik, és a kiadások a légitaxikról a drónokra tolódtak át. Míg a Volocopter az eVTOL-ágazat nagy reménységei közé tartozik, az elemzők szerint a következő években több száz más szereplő is küszködhet vagy összeomolhat, ha a befektetési légkör változatlan marad. A McKinsey adatai szerint az eVTOL-projektek finanszírozása a 2022 első félévének mintegy 1,2 milliárd dollárjáról 710 millió dollárra csökkent az idei év azonos időszakában.

A beruházások eltolódtak a drónok felé, mivel aggályok merültek fel amiatt, hogy a légitaxiknak komolyabb szabályozási akadályokat kell leküzdeniük, mint más típusú elektromos járműveknek. A befektetők olyan cégekben akarnak tulajdont, ahol a jövőben valamikor lehetséges a kilépés, és ahol egyértelmű az út a nyereségességhez. Az eVTOL repülők piaca ígéretes, mert az utazási kereslet nő és a technológia infrastruktúraigénye csekély. Azonban elemzők szerint fenntarthatatlan a mostani helyzet, miszerint több mint 200 különböző méretű szereplő van jelen. A konszolidáció elkerülhetetlen, néhány vállalatot nagyobb szereplők fel fognak vásárolni, de a legjobb ötletek túlélnek majd.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások