A nyár legvártabb korhatáros komédiája a szexuális tartalom miatt kapott erős plecsnit

A nyár legvártabb korhatáros komédiája a szexuális tartalom miatt kapott erős plecsnit

2023. július 6. 21:19, Csütörtök
Nem lesz kéjutazás a Joy Ride.

Az amerikai korhatár bizottság, az MPAA újabb adag filmet tekintett meg premier előtt, és hozta meg döntését azok besorolására vonatkozóan. Az egyik szóban forgó alkotás Joy Ride volt, mely nem meglepő módon R-es besorolást kapott, vagyis leginkább 17 éven felülieknek szánják, e kor alatt nagykorú felügyelete ajánlott. Ez nem meglepő, hiszen már az előzetesekből is kiderült, hogy a film megpróbálja visszahozni a korhatáros komédiákat a mozikba.

Az MPAA ilyenkor mindig megindokolja a döntését, s a szervezet ezúttal "bekezdett", hiszen rögtön első helyen az "erős" és "durva/nyers" szexuális tartalmat emelte ki, majd azzal folytatta, hogy a nyelvezet a film elejétől a végéig kifogásolható, vagyis profán. Emellett kábítószeres tartalom is van a Joy Ride-ban, azaz jó eséllyel drogfogyasztó, valamint egy rövid ideig grafikus meztelenség is.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások