Új rendezőt kapott a Dűne-sorozat

Új rendezőt kapott a Dűne-sorozat

2023. július 13. 13:52, Csütörtök
Megvan, ki rendezheti a Dűne-sorozatot.

Novemberben, nem sokkal azután, hogy elkezdődött Budapesten a Dune: The Sisterhood forgatása, kiderült, hogy távozott a széria egyik showrunnerje, Diane Ademu-John. Minderre azok után került sor, hogy Joe Spaihts készítésével jött létre a sorozat, akitől Dana Calvo vette át a marsallbotot, majd az ő távozása után Ademu-John együtt vitte azt Alison Schapkerrel a forgatókönyvek írása során. A gondok akkor kezdtek sokasodni, amikor pár hónapja az első két részt rendező Johan Renck is távozott a projekttől, de szerencsére a napokban sikerült megtalálni az utódját, aki nem más lett, mint Anna Foerster.

Később kiderült, hogy az egyik főszereplő, Shirley Henderson sem vállalta a további munkát, minden bizonnyal azért, mert a sorozat több hónapra leáll, hogy át lehessen írni a forgatókönyveket, így ezen a téren is váltásra került sor. Olivia Williams csatlakozott a produkcióhoz, aki Tula Harkonnen karakterét viheti tovább, akit eredetileg Henderson alakított volna, valamint Jodhi May lesz még új szereplő, aki Indira Varma szerepét veszi át-

A széria a Dűne-univerzumban feltűnő Bene Gesserit női rendről szól majd, mely tagjai tökéletesen urai a testüknek és az elméjüknek, hozzáértők módjára boldogulnak a The Imperium hűbéri rendszerében, és a terveik Arrakisra viszik őket. Főszereplői: Emily Watson, Travis Fimmel, valamint Sarah-Sofie Boussnina, Shalom Brune-Franklin, Faoileann Cunningham, Aoife Hinds és Chloe Lea.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások