Jöhet a Sikoly 7

Jöhet a Sikoly 7

2023. augusztus 3. 10:44, Csütörtök
Már dolgoznak a Scream újabb fejezetén.

Még nem jelentették be ugyan hivatalosan, hogy lesz hetedik része a Sikolynak, de már fejlesztés alatt van a projekt, sőt, rendezőt is szerződtettek mellé - vagy legalábbis nem sok választja el a gyártót, hogy leszerződtesse Christopher Landont, aki olyan eredeti horrorokkal hívta fel magára a figyelmet, mint a napújraélős Happy Death Day, illetve a testcserés Freaky, de az ő munkája volt a Scouts Guide to the Zombie Apocalypse is, illetve az idei We Have a Ghost. Landon a Universal szörny univerzumán dolgozó Radio Silence csapatot (Matt Bettinelli-Olpin és Tyler Gillett) fogja váltani, akik azért executive producerként azért megmaradnak a projekt mellett. Írója még nincs a filmnek, és mivel tart az írósztrájk, egyelőre nem is lesz.

Az, hogy a gyártó újabb részt akar készíteni a horror franchise-hoz, egyáltalán nem csoda, hiszen a csalódást jelentő bevételt hozó negyedik rész után egy évtizeddel az 5. és 6. epizód nagyot robbantott, utóbbi konkrétan sorozatcsúcsot ért el, annyira sikeres lett. Miután 2022-ben a Scream Amerikában 82, a világ többi részén pedig 56 millió dollárt hozott, az idei hetedik film a belföldi bevételeit 108 millióra növelte, és Amerika határain kívül is jobban teljesített, 61 millió dollár folyt be a többi piacról.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások