Három hét alatt lett az év két legnézettebb filmje itthon a Barbie és az Oppenheimer

Három hét alatt lett az év két legnézettebb filmje itthon a Barbie és az Oppenheimer

2023. augusztus 7. 17:35, Hétfő
Ledarálta az idei mezőnyt két júliusi premier.

Amerikában sem a Barbie, sem az Oppenheimer nem lett pár hét alatt a legnézettebb film természetesen az idei évben a mozis bemutatók közül, azonban itthon ennyi elég volt ahhoz, hogy mindkét film minden egyes 2023-ban itthon vetíteni kezdett filmet lenyomja. A Barbie-ra eddig 437 608 jegyet adtak el Magyarországon, míg az Oppenheimerre 344 793-et.

Mindkét film szereplése bombameglepetésnek számít, hiszen Christopher Nolan sokkal kommerszebb, sokkal érdekesebbnek hangzó, sokkal több sztárral teletömött, sokkal zsánerfilmesebb alkotásai sem értek el mindig ekkora sikert, mint egy kosztümös, majdnem életrajzi darab, és a Barbie esetében is azt lehetett volna gondolni, hogy itthon az emberek fogékonyabbak lesznek arra, hogy a cím alapján ítéljenek és hessintsenek a filmre, illetve cikinek érezzék, hogy csak azért lássanak egy jól sikerült darabot, mert a címe egy baba nevét viseli. A hazai mozizók mindkét esetben nagyon kellemes meglepetést okoztak. Természetesen azokról van szó, akik a hétvégén a Meg második részét is korrekt sikerré tették itthon.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások