Folytatódhatna a Charlie angyalai-sorozat

Folytatódhatna a Charlie angyalai-sorozat

2023. augusztus 31. 12:30, Csütörtök
Nincs kizárva a CA3?

Joseph McGinty Nichol, alias McG, miközben új Netflix-filmjéről, a Family Switch-ről beszélt, elejtette azt, hogy nem zárja ki, hogy elkészülhet a Charlie angyalai (Charlie's Angels) sorozatának a harmadik része. A Drew Barrymore, Lucy Liu és Cameron Diaz főszereplésével készített filmet 2000-ben mutatták be, míg a folytatása 2003-ban került mozikba. McG elmondta, hogy nyilván nem lenne könnyű összetrombitálni a színészeket, és a filmet sem ő rendezné, hanem mondjuk a rebootot is jegyző Elizabeth Banks, de ettől még szívesen beleállna producerként egy ilyen projektbe, mondván hiszi, hogy még maradt egyiküknél egy izgalmas történet.

Az első film annak idején 125 millió dollárnyi bevételt hozott Amerikában, míg a világ többi részén 139 milliót, a folytatás azonban "csak" 101, illetve 158 milliót. Összességében tehát az amerikai bevétel csökkenését a nemzetközi növekedés valamennyire kompenzálta, de a gyártó stúdió jobb eredményt várt volna el egy esetleges harmadik rész elkészítéséhez. Más kérdés, hogy a 2019-es reboot még ennyire sem volt képes: hazájában teljesen bedőlt 18 millió dollárral, és a nemzetközileg befolyó 55 millió sem túl erős.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások