Meghatározta az EU mely szolgáltatásokra vonatkoznak a jövőben szigorúbb szabályok

Meghatározta az EU mely szolgáltatásokra vonatkoznak a jövőben szigorúbb szabályok

2023. szeptember 6. 19:55, Szerda
Az Európai Bizottság első alkalommal minősített a digitális piacokról szóló jogszabály értelmében úgynevezett kapuőrré hat szolgáltatót, az Alphabet, az Amazon, az Apple, a ByteDance, a Meta és a Microsoft vállalatokat, a minősítés a cégek 22 alapvető platformszolgáltatását érinti - közölte az uniós bizottság.

A DMA a Digital Services Act (DSA) kísérő jogszabálya, amely nagyobb felelősséget ró a technológiai vállalatokra a webhelyeiken megosztott tartalmakért. Célja a nagy technológiai vállalatok és a kisebb versenytársak közötti feltételek kiegyenlítése. A DMA értelmében a havi 45 millió aktív felhasználónál többel rendelkező és 75 milliárd eurós piaci kapitalizációval rendelkező cégek a platform alapszolgáltatását nyújtó kapuőröknek minősülhetnek, ha azok fontos közvetítőként szolgálnak a vállalkozások és a fogyasztók között. A technológiai óriásoknak most hat hónapjuk van arra, hogy megfeleljenek a DMA rendelkezéseinek, amelynek célja a szolgáltatásokhoz való hozzáférés és a szolgáltatások kompatibilitásának javítása Európában, és amely példátlan kihívást jelent e vállalatok üzleti modelljei számára.

Az ilyen címkével ellátott vállalkozások kötelesek lesznek elérni, hogy üzenetküldő alkalmazásaik együttműködjenek a riválisokkal, és a felhasználók dönthessék el, hogy milyen alkalmazásokat telepítenek előzetesen a készülékükre. Az Alphabethez tartozó Google-nek volt a legtöbb olyan szolgáltatása, köztük az Android operációs rendszer, a Térképek és a Keresés, amelyekre szigorúbb szabályok vonatkoznának. A Meta Facebookja, az Instagram, a Marketplace és a WhatsApp is kapuőrnek minősült. Azok a vállalatok, amelyek nem tesznek eleget kötelezettségeiknek, éves globális forgalmuk akár 10%-ára is megbírságolhatók a DMA megsértése miatt. "Ez a #DMA D-napja!" - mondta Thierry Breton, az EU iparági vezetője az X-en. "A legnagyobb hatású online cégeknek mostantól a mi uniós szabályaink szerint kell játszaniuk".


Az Alphabet Gmail, a Microsoft Outlook és a Samsung böngészője mentességet kapott, miután a vállalatok kellően indokolt érvekkel bizonyították, hogy ezek a szolgáltatások nem minősülnek kapuőrnek - közölte a Bizottság. A Bizottság négy piaci vizsgálatot is indított a Microsoft és az Apple azon beadványainak további értékelésére, mivel úgy ítélte meg, hogy a küszöbértékek teljesítése ellenére egyes alapvető platformszolgáltatásaik - a Microsoft esetében a Bing, Edge és Microsoft Advertising, az Apple esetében pedig a iMessage - nem minősülnek kapuőrnek. "Az iMessage-t személyes fogyasztói kommunikációra tervezték és alig várjuk, hogy elmagyarázzuk a bizottságnak miért nem tartozik az iMessage a DMA hatálya alá" - mondta az Apple szóvivője. A testület továbbá mérlegeli azt is, hogy az Apple iPadOS-t kapuőrnek kell-e minősíteni, noha nem éri el a küszöbértékeket. Az Európai Bizottság emellett arra a következtetésre jutott, hogy nem minősíti alapvető platformszolgáltatásnak a Gmailt, az Outlook.comot és a Samsung Internet Browsert. Ebből következően a Samsung egyetlen alapvető platformszolgáltatás tekintetében sem minősül kapuőrnek.

Az érintett társaságok többek között nem telepíttethetnek a felhasználók eszközeire kötelező és eltávolíthatatlan alkalmazásokat, nem írhatják elő hogy az applikációkat milyen forrásból kell beszerezni, nem hozhatják a saját platformjaikat és termékeiket helyzetbe a versenytársak kárára. A kapuőröknek a minősítésüket követően hat hónap áll a rendelkezésükre, hogy biztosítsák a digitális piacokról szóló jogszabály szerinti előírásokat és tilalmakat tartalmazó teljes listának való megfelelést. Bizonyos kötelezettségek alkalmazása azonban már a minősítéssel egyidejűleg kezdetét veszi, mint például a bármely tervezett összefonódással kapcsolatosan az Európai Bizottság tájékoztatására vonatkozó kötelezettség. A jövőben a digitális piacokról szóló jogszabály alapján további vállalatok is tehetnek bejelentést az érintett küszöbértékekre vonatkozó önértékelésük alapján - tették hozzá.

A kapuőrök ideiglenes intézkedést kérhetnének a szabályok alkalmazásának felfüggesztésére, de ehhez jogi eljárást kell indítaniuk a luxembourgi székhelyű uniós bíróságon. A Microsoft szóvivője azt mondta, hogy elfogadja a kapuőrként való megjelölést, míg a Meta, a Google és az Amazon szóvivői azt mondták, hogy megvizsgálják a helyzetet. Az Apple és a TikTok kevésbé volt lelkes. A TikTok azt mondta, hogy "alapvetően nem ért egyet ezzel a döntéssel", és "csalódott, hogy a döntés előtt nem végeztek piaci vizsgálatot", hozzátéve, hogy mérlegeli a következő lépéseit. Az Apple szóvivője szerint a vállalat továbbra is "nagyon aggódik a DMA által a felhasználóink számára jelentett adatvédelmi és adatbiztonsági kockázatok miatt". Az iPhone-gyártó korábban aggodalmakat fogalmazott meg amiatt, hogy a DMA a nem az Apple App Store-on keresztül érkező alkalmazások nagyobb arányú telepítéséhez vezet.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások