Brutálisan nagy sikernek ígérkezik a Five Nights At Freddy's

Brutálisan nagy sikernek ígérkezik a Five Nights At Freddy's

2023. október 29. 11:08, Vasárnap
Nagyon durva érdeklődés fogadta Amerikában az új videójátékos adaptációt.

Már az is sokakat meglepett, hogy az Öt éjjel Freddy Pizzázójában (Five Nights at Freddy‘s) nyitányát pár héttel a premierje előtt 30 millió körüli saccolták Amerikában, hiszen a film a mozis premierrel egy időben streamingen is elérhetővé vált (ami persze azt is jelenti, hogy letölthető lett, de Amerikában pontosan tudjuk, hogy a letöltős komponens nem túl komoly). Nos, a 30 milliót a film már az első napján megugrotta.

A becslések szerint 39,5 millió dolláros bevételt hozott pénteken (és csütörtök este) a Blumhouse horrorfilmje, ami a 70 millió dolláros hétvége felső fertályát jelentheti, jó esetben akár a 80 milliót is meghaladó nyitányt. Ami nagyon jó hír, hogy a kritikusokkal szemben a közönség (legalábbis az első napos) imádja a filmet, hiszen a CinemaScore osztályzata 'A-'.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások