A svéd kikötők nem fogják beengedni a Tesla járműveit

A svéd kikötők nem fogják beengedni a Tesla járműveit

2023. november 4. 11:56, Szombat
A svédországi dokkmunkások azzal fenyegetőznek, hogy megakadályozzák az országba érkező új Teslák kipakolását. Ez a a vállalat eddigi legkomolyabb európai munkaügyi vitája.

A Teslák négy kikötőn, Malmö, Göteborg, Trelleborg és Södertälje városán keresztül érkeznek Svédországba - közölte a Svéd Közlekedési Dolgozók Szakszervezete, amely 57 ezer dolgozót képvisel a szállítási ágazatban, és blokáddal fenyegetőzik. Az a tervek szerint november 7-én kezdődik, és ha ez megtörténik, "egyetlen Tesla sem fog tudni bejutni Svédországba" - mondta Tommy Wreeth, a szakszervezet elnöke. A kikötőben dolgozók nem közvetlenül a Teslának dolgoznak. A szakszervezet tagjai a blokáddal a Tesla svédországi javítóműhelyeiben dolgozó, múlt péntek óta sztrájkoló munkásokat támogatják ezzel. Azért hagytak fel a munkával, hogy tiltakozzanak az ellen, hogy a vállalat nem hajlandó kollektív szerződést aláírni az őket képviselő szakszervezettel, az IF Metallal.

Svédországban kollektív szerződések szabályozzák a munkáltatók és a munkavállalók közötti kapcsolatot, beleértve a bér, a nyugdíj, a munkakörülmények és egyéb juttatások feltételeit. Egy vállalat számára jogilag nem kötelező kollektív szerződést aláírni, de ez hallgatólagos egyezmény. A svéd munkavállalók mintegy 90 százalékára vonatkoznak ezek a megállapodások. "Szeretnénk, ha a Teslánál dolgozó tagjaink ugyanazokkal a juttatásokkal rendelkeznének, mint lényegében mindenki más a svéd munkaerőpiacon" - mondta Jesper Pettersson, az IF Metall szóvivője. "Nem látunk okot arra, hogy a Teslánál miért kellene más szabályok szerint játszani". A Tesla hét svédországi szervízében dolgozók kevesebbet keresnek, és nem rendelkeznek ugyanazzal a nyugdíjjal és biztosítással, mint az iparág többi szerelője, állítja Pettersson.


Svédország a Tesla ötödik legnagyobb piaca Európában, a Bloomberg szerint 16 309 új járművet regisztráltak az első kilenc hónapban. Az IF Metall 2018 óta próbálja elérni, hogy a Tesla kollektív szerződést kössön a javítóműhelyeiben dolgozókkal - teszi hozzá Pettersson. "Egy évvel ezelőtt a cég végül úgy döntött, hogy nem, nem írják alá" - mondja, hozzátéve, hogy a sztrájk addig folytatódik, amíg nem születik megállapodás. "Felkészültünk arra, hogy hosszú ideig sztrájkolni fogunk". A Tesla-tulajdonosok svédországi klubja a cégtől függetlenül működik, és csoportjukban már aggódnak amiatt, hogyan javítattják meg autójukat, ha az lerobban.

Nem Svédország az egyetlen ország, amely a Teslát a munkaügyi törvények és egyezmények megsértésével vádolja. Az Egyesült Államokban a Tesla dolgozói több sikertelen kísérletet tettek a szakszervezetbe tömörülésre. Áprilisban az amerikai Nemzeti Munkaügyi Kapcsolatok Tanácsa úgy döntött, hogy a vállalat megsértette a helyi munkaügyi törvényeket, amikor azt mondta a dolgozóknak, hogy ne beszéljenek a fizetésről és más munkakörülményekről, illetve ne forduljanak panasszal a vezetőkhöz. A németországi IG Metall szakszervezet szintén aggodalmát fejezte ki a biztonság és a túlterheltség miatt az autógyártó egyetlen európai Gigafactory gyárában, Berlin közelében.

"Az elektromos jármű az egész zöld átmenet szimbóluma, és irónikus, hogy a Tesla nem hajlandó részt venni a most zajló nagy átmenet társadalmi dimenziójában" - mondja Claes Mikael Stöhl, az Európai Szakszervezeti Szövetség főtitkárhelyettese. Ez egy olyan nonprofit szervezet, amely az egész EU-ban képviseli a munkavállalókat. Stöhl szerint a Svédországon kívül dolgozó munkavállalók szorosan figyelik majd, hogyan alakul ez a vita. "Úgy gondolom, hogy más országok szakszervezetei számára inspiráló lesz ezt látni, mert úgy gondolom, hogy a svéd szakszervezet hosszú távon sikeres lesz".

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások