Befejeznek egy őslényes sorozatot

Befejeznek egy őslényes sorozatot

2023. november 21. 21:32, Kedd
Nem lesz több La Brea.

Január 9-én fog folytatódni a La Brea című scifi sorozat a harmadik szezonjával, mely kapcsán az NBC bejelentette, hogy több évadot nem készít, megszüntetni, így a mindössze hat epizódot tartalmazó évad egyben az utolsó is lesz - korábban, a harmadik évados berendelésnél az epizódszám hallatán ezt az amerikai sajtó is megpendítette azzal a kitétellel, hogy ha esetleg készül még folytatás, akkor az már más szereplőkkel.

A sorozatban egy Los Angeles városában rejtélyes módon megnyíló víznyelő több száz embert nyel el, akik egy megmagyarázhatatlan őskori világban találják magukat, és egymással együttműködve túl kell élniük a helyzetet, ki kell találniuk, hogy hová kerültek, és hogy miképp juthatnak haza, miközben a világ a jelenben kutatja, hogy mi történhetett.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások