Russell Crowe új akciófilmje, a Maga a pokol csak 18-as karikával kerülhet a magyar mozikba

Russell Crowe új akciófilmje, a Maga a pokol csak 18-as karikával kerülhet a magyar mozikba

2024. március 7. 09:30, Csütörtök
Itt a Land of Bad szinkronos előzetese.

A mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény 20. § (1) bekezdés értelmében a Magyarországon forgalomba kerülő filmalkotásokat a kiskorúak egészséges szellemi és lelki fejlődése érdekében a törvény 21. §-ban meghatározott kategóriákba be kell sorolni. Ennek céljából a mozgóképszakmai szervezet létrehozta és működteti a Korhatár Bizottságot, amely bizottsági ülés keretében javaslatot tesz a filmalkotások kategóriákba sorolására. Manapság nem rajzanak a mozikban a 18-as karikát kapó filmeket, azonban a Maga a pokol nem úszta meg a piros színű karikát annak ellenére, hogy a forgalmazó előzetesen 16-osra taksálta filmjét. Íme az ominózus karika a traileren.


A Maga a pokol (Land of Bad) Russell Crowe és Liam Hemsworth főszereplésével április 25-től lesz látható a magyar mozikban. A filmet William Eubank, akitől korábban az Árok, illetve a Parajelenségek: Kapcsolódás című filmeket láthattuk.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások