Windows XP októberben

Windows XP októberben

2001. május 7. 03:46, Hétfő
[CNet] A Microsoft terméktervező részlegéhez közeli források szerint a cég következő generációs operációs rendszere, a Windows XP idén október 29-én jelenik majd meg a boltok polcain, ezek szerint tehát a Windows XP jövő évi megjelenési időpontjával kapcsolatban a közelmúltban felkapott pletykák nem bizonyultak igaznak.

A személyi számítógépek gyártásával foglalkozó cégek egyértelműen üdvözlik az őszi megjelenési időpontot, mert ezek a cégek az új Windows megjelenésétől azt várják, hogy ennek következtében jelentősebb mennyiségben tudnak majd eladni új számítógépeket. Mint az köztudott, a PC-s iparban huzamosabb ideje gazdasági hullámvölggyel kell megküzdeniük a cégeknek, így a legtöbb, számítógépek gyártásával foglalkozó nagyvállalat úgy várja a Windows XP-t, mint a messiást. Ez a tény azonban sajnos azt is előrevetíti, hogy mint az várható volt, az új Windows elég komoly hardverigénnyel rendelkezik majd, hiszen, ha ez nem így lenne, a hardvergyártók nem várnák annyira az október végi megjelenést.

Az elmúlt hetekben egyébként kiemelt témának számított a számítástechnika világában a Windows XP várható megjelenési időpontja. Körülbelül két héttel ezelőtt a szoftveróriás Microsoft azt közölte a számítógépek gyártásával foglalkozó cégekkel, hogy az új operációs rendszer végleges változata idén júniusban kerül majd maszter lemezre. Ezt követően, nagyjából egy héttel ezelőtt a Microsoft képviselői bejelentették, hogy módosítják ezt a júniusi időpontot, így várhatóan csak augusztus első hetében készül el a Windows XP végleges kódja.

Ezzel egyidőben, a Microsoft arra is felhívta a PC-s ipar fontosabb képviselőinek figyelmét, hogy amennyiben nem sikerül tartani ezt az augusztus eleji időpontot, akkor elképzelhető, hogy a Windows XP csak jövőre jelenik majd meg. A napokban azonban már szinte teljesen biztosak voltak a redmondi székhelyű szoftvercég marketingesei abban, hogy a Windows XP idén október 29-én kerül majd a boltok polcaira. Ezt azonban szerintem még nem kell szentírásnak vennünk, hiszen a cég eddigi szoftvereivel kapcsolatos késések mindenki által ismertek, és az sem túl biztató, hogy a cég képviselői minden héten mást nyilatkoznak a megjelenési időponttal kapcsolatban.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások