Előzetest kapott a Gyerekjáték sorozat folytatása

Előzetest kapott a Gyerekjáték sorozat folytatása

2024. március 24. 08:57, Vasárnap
Nemsokára folytatódik a Chucky.

A héten adta ki a Syfy a Chucky harmadik szezon folytatásának trailerjét, melyből kiderül többek között az is, hogy ismét kapunk egy nagy visszatérőt, ráadásul élő szerepben. Persze a játékbaba rajongóinak sem kell csalatkozniuk az alant látható képsorokban, amikből kiderül, hogy Amerikában április második hetében érkezik a szezon maradék pár része.


Ahogy már többször is írtuk, a még mindig hazai premierre váró széria története szerint a jól ismert, retró Jó Fiú baba tűnik fel egy kisváros kirakodó vásárának portékái között, aminek hatására idővel káoszba süpped a város mindenféle rejtélyes és szörnyű gyilkosságoknak köszönhetően, amik ráadásul egy csomó titkot is a felszínre hoznak. És ha mindez nem lenne elég, feltűnnek Chucky múltjából a baba ellenségei és szövetségesei is, akik azzal fenyegetnek, hogy feltárják a szörnyeteg titkát. Persze az első évad után a sorozat történeteket és helyszíneket is váltott.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások