MS-Apple: baráti viszony?

MS-Apple: baráti viszony?

2001. május 9. 01:57, Szerda
[CNet] A Microsoft képviselői a napokban sokak meglepetésére kiadtak egy nyilatkozatot, melyben az áll, hogy a két cég között jelenleg nagyon kiváló, baráti kapcsolat van kialakulóban, és a korábbi csatározásokat lényegében el is lehet felejteni.

Bill Gates, a szoftveróriás Microsoft cég elnöke és Steve Jobs, az Apple Computer elnök vezérigazgatója a közelmúltban ádáz csatát vívtak egymással, hiszen mindketten a személyi számítógép ipar korlátlan urai szerettek volna lenni. A két úriember közötti csaták kimeneteléről gondolom mindenkinek vannak sejtései, hiszen az elmúlt években lényegében felosztották egymás között a számítógépek piacát. Sokan egyébként talán nem is tudják, hogy a Microsoftnál létezik egy 185 alkalmazottat foglalkoztató úgynevezett Macintosh Business részleg is, mely részleg a szakértők szerint sokkal jobb szoftvereket készített az eddigiekben, mint a cég Windows-os részlege.

"Eddig még soha nem voltunk olyan jó viszonyban az Apple céggel, mint most." - nyilatkozta Kevin Browne, a Microsoft Macintosh Business Unit általános menedzsere egy nemrégiben a Microsoft redmondi "főhadiszállásán" készített interjúban. A két cég jelenlegi kapcsolata egyébként szinte kizárólag az Office irodai szoftvercsomagot érinti, melyben egy szövegszerkesztő (Word), egy táblázatkezelő (Excel) és egy prezentációs szoftver (PowerPoint) jelentik a fontosabb összetevőket.

A Microsoft és az Apple cég között a 90-es évek közepén közel sem volt ilyen rózsás a helyzet, ami leginkább annak volt köszönhető, hogy a Microsoft által a Mac platformra készített Office szoftverek tele voltak hibákkal és gyakran le is fagytak, valamint az Apple felhasználókat az is idegesítette, hogy a teljesítményt és a szolgáltatásokat tekintve elég nagy szakadék tátongott az Office Windows-os és Mac-es verziója között. A dolgok odáig fajultak, hogy a Microsoft már azt fontolgatta, felhagy a Mac-es fejlesztésekkel, de ez végül mégsem következett be, ugyanis a Microsoft a projekt megszüntetése helyett inkább 150 millió dollárt fektetett bele a rivális cégbe, és bejelentette, hogy a Mac-es szoftverfejlesztők részére egy külön fejlesztőközpontot hoz létre, ami 1997-től kezdve napjainkig nagyon sikeres munkát végez.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások