Beindul a Microsoft présgép

Beindul a Microsoft présgép

2001. május 10. 00:40, Csütörtök
Piaci elemzők szerint a Microsoft megváltoztatja a nagyvállalatok részére nyúktott szoftver-liszenszelést. A lépéstől azt remélik, hogy sikerül függetlenedniük a manapság gyengélkedő PC-eladásoktól s így több bevételt kisajtolni a már meglévő felhasználóktól.

A Microsoft több nagy, főként európai vállalattal írt alá szerződést melynek értelmében megszüntetik a "folyamatos használat" jelzőt mely azt jelenti, hogy a vásárló addig használhat egy adott szoftvert amíg a szerződés le nem jár. Ehelyett a Microsoft azt kéri ügyfeleitől, hogy a szerződés lejárta után is fizessenek az olyan szoftverekért, mint pl. a Windows és az Office.

"Alapvető változást látunk a liszenszelési stratégiában" - mondta Don Young az USB Warburg elemzője. "A korlátozott liszensz modellre térnek át vagyis amit meg kell újítani. Ez nyilvánvalóan pozitív lépés a Microsoft számára."

Két másik elemző megerősítette, hogy a redmondi cég azt tervezte, hogy bejelenti a liszenszelésben tervezett változásokat azonban a részleteket titoktartási közelezettségük miatt nem árulhattak el.

A rendszeresen szoftvert vásárló és frissítő ügyfeleknek ezentúl több pénzt kell majd költeniük. Korábban ha egy cég sok PC-re akart programokat vásárolni, akkor többéves szerződést kötöttek a Microsoft-tal melynek értelmében éves díjat fizettek ami rendszerint néhány száz dollár egy gépre kivetítve. A szerződés lejárta után az ügyfelek a szoftver legújabb verziójára frissíthettek és az új programot már addig használhatták ameddig akarták minden további fizetés nélkül.

Már több esetben felajánlotta a Microsoft, hogy kivásárolja a "folyamatos használat" jogot és helyette új szerződést kínál természetesen más feltételekkel. Nem meglepő lépés ez hiszen a Microsoft ismételten piaci helyzetével él vissza ugyanis kevés cég engedheti meg magának, hogy nélkülözze a Windows-t vagy az Office-t.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások