Új képek érkeztek a Terminátor: Zeróból

Új képek érkeztek a Terminátor: Zeróból

2024. június 28. 20:25, Péntek
Ilyen lesz az új Terminator-sorozat.

Szokás mondani, hogy a nyomtatott sajtó halódik, de azért az újságok papíron még nem adják fel a küzdelmet, amit remekül jelez az, hogy még mindig próbálkoznak olyan kunsztokkal, mint most az Entertainment Weekly, mely olykor exkluzív fotókat jelentet meg hasábjain - valamiért számukra komoly összeget ér meg, hogy ezek a képek ne a neten jelenjenek meg először, és csak az újság standokra kerülése után pár perccel váljanak online elérhetővé. Azt mondanunk sem kell, hogy a Terminator: Zero 2 eléggé kiemelt premiernek számít, hiszen az egyik legjövedelmezőbb franchise része, ezért érhetett meg az Entertainment Weeklynek egy kisebb összeget a lenti pár kép.


2021-ben írtuk meg, hogy anime spinoffot kap a Netflixtől a Terminator franchise. A Terminator: The Anime Series a Skydance gyártásában készült, az animációért pedig az a Production I.G, felelt, aminek többek között a Ghost in the Shellt is köszönhetjük. A sorozat készítője Mattson Tomlin, aki a Robert Pattinson főszereplésével készített mozis Denevérember történetének forgatókönyvét írta.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások