A Korhatár Bizottság nem kegyelmezett az új horrornak

A Korhatár Bizottság nem kegyelmezett az új horrornak

2024. szeptember 26. 10:43, Csütörtök
A Mosolyogj folytatása durva lett a KB szerint.

A mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény 20. § (1) bekezdés értelmében a Magyarországon forgalomba kerülő filmalkotásokat a kiskorúak egészséges szellemi és lelki fejlődése érdekében a törvény 21. §-ban meghatározott kategóriákba be kell sorolni. Ennek céljából a mozgóképszakmai szervezet létrehozta és működteti a Korhatár Bizottságot, amely bizottsági ülés keretében javaslatot tesz a filmalkotások kategóriákba sorolására. Az elmúlt években nem rajzottak a mozikban a 18-as karikát kapó filmek, azonban az elmúlt hónapokban több is megkapta a billogot. Cseppet sem meglepő módon a Mosolyogj 2 is.


Ahogy az a fenti, egyelőre még csak ideiglenes korhatár-karikával rendelkező előzetesből is kiderül, az új horrorfilm piros színű, azaz 18-as karikát kapott előzetesen már a forgalmazójától is. Ez természetesen egy fokkal jobb lenne, mint a filmet 22:00 utánra száműző X-es besorolás, amire már egy ideje nem nagyon láttunk példát.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások