E3: Háttér és trendek

E3: Háttér és trendek

2001. május 27. 19:44, Vasárnap
Ezidáig a konzolok hardveréről volt szó, de kérdéses, hogy mindez vajon mennyit számíthat. Az elemzők többsége azon az állásponton van, hogy a konzolok csatáját nem a hardverek közötti különbség fogja eldönteni, hanem az egyes marketingkampányok sikere, valamint a konzolokra kapható játékszoftverek minősége.

A játékkészítők számára alapvetően mindegy melyik játékkonzol fog elterjedni a globális piacon. Mindegy, hogy PlayStation 2-nek, GameCube-nak vagy Xboxnak nevezik, a játékszoftverek kiadói mindenképpen nyertesek lesznek, sőt számukra egyenesen előnyös a konzolpiac mostani bizonytalansága.

Az Electronic Entertainment Expo-n egyértelművé vált, hogy egyik játékkészítő sem szándékozik az egyik vagy a másik oldalra állni. Ehelyett a társaságok mindhárom konzolra megírják majd játékaikat és hagyják, hogy a játékosok döntsenek. A játékok több platformhoz való megírása jelentős pluszmunkát igényel, mégsem jelent akkora pluszkiadást, ami ne érné meg a cégeknek, márcsak a nagyobb eladott darabszám miatt is. A játékok természetesen nagyobb darabszámban fogynak, ha léteznek több platformra is, de az igazi lehetőség mégsem igazán ebben rejlik.


"Minket nem érdekel ki győz" - mondta Brian Farrell, a THQ vezérigazgatója. A THQ jelenleg is fejleszt játékokat mind a Microsoft-féle Xbox, mind a Sony PlayStation 2 és Nintendo GameCube platformokra. "Függetlenek vagyunk a platformoktól, mi mindenkit egyformán szeretünk. Minél erősebb a konkurenciaharc a konzolgyártók között, nekünk annál jobb." Az élesedő harc arra kényszeríti a konzolgyártókat, hogy eszközeik árát a lehető legalacsonyabb szintre csökkentsék, aminek következtében nagy mennyiség fogy belőlük. Márpedig aki konzolt vesz, mindegy mennyibe került, játékokat is vesz hozzá. A játékkészítők eladásaira ezért igen pozitívan hat az a versengés, amely mostanában tapasztalható a három résztvevő között. Az alacsony árak mellett a három konzolgyártó óriási összegeket fordít marketingre is, a reklámok pedig szintén az eladott darabszámot növelik.

Evan Stein, az Acclaim elnöke hasonló szemszögből nézi a három gyártó csatáját, mint Farrell. "Mindhárom konzolt támogatni fogjuk. Ennek azért is van nagy jelentősége, mert a három konzol nem pontosan ugyanazt a felhasználói réteget célozza meg" - mondta Stein.

"Biztosra megyünk, mint mindenki" - mondta Luc Vanhal, a Vivendi Universal Interactive Publishing részlegének vezérigazgatója. A részleg ezidáig legfőképpen PC-s játékokkal foglalkozott. "Egyértelművé vált, hogy minden platformot egyformán támogatni kell. Nem állhatunk az egyik oldalra sem, hiszen akkor a piac 60%-át veszítenénk el."

Bár a játékkészítőknek pártatlanoknak kell maradniuk, legtöbbjüknek van kedvence. Vanhal előnyben részesíti az Xboxot Intel processzora, valamint a Microsoft környezet miatt, amely együttesen a PC-khez hasonló környezetet biztosít. "Sokkal könnyebbnek találtuk a PC-ről való átállást az Xboxra" - mondta Vanhal.


Farrell nagy reményeket fűz a GameCube-hoz, mivel a THQ jó viszonyban van a Game Boyt készítő Nintendo-val. A Game Boy új változata, az Advance képes a GameCube-ra kapcsolódni adatátvitel céljából. Ez egyébként az elemzők szerint mindkét eszköz keresletét jelentősen megnövelheti.

"A verseny kiélezett lesz, de szerintem van hely a konzolpiacon három résztvevő számára" - mondta Stein. "Immár sokkal nagyobb piacról beszélünk, mint korábban. Az új, nagyteljesítményű eszközök számos olyan felhasználót is csábítani fognak, aki korábban nem vásárolt játékkonzolt, és ezáltal kibővülhet a játékok univerzuma." Farrell osztja Stein nézetét: "Nem tudjuk, hogy a piac elbír-e három gyártót, de az biztos, hogy ez már egy egészen más piac, mint korábban." Ha a játékkészítők nem pártolnak egyik oldalra sem, akkor viszont nyilvánvaló, hogy a játékok minősége lesz döntő jelentőségű. Mivel egyazon cégek fogják készíteni a játékszoftvereket, a fejlesztők ügyességéből illetve igényességéből adódó különbségek elhanyagolhatóak lesznek, vagyis a játékok minősége a konzolok képességeitől függ majd.


 1 2 [3] 4 5  Következő oldal >>


Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások