Elkészültek a 130 nm-es Northwood mintapéldányai

Elkészültek a 130 nm-es Northwood mintapéldányai

2001. június 6. 01:31, Szerda
[EBNews] Az Intel Corp., a világ legnagyobb chipgyártó cége a tajvani Computex kiállításon bejelentette, hogy a társaság elkezdte szállítani első Pentium 4 Northwood processzorait a nagyobb alaplapgyártó cégeknek.

Az év végére tervezett kiadás előkészítése céljából az Intel a napokban elkezdte az új, 130 nm-es csíkszélességgel készülő Pentium 4-es processzorok, a Northwoodok szállítását a legnagyobb alaplapgyártóknak, hogy azok megfelelő ideig tesztelhessék az új CPU-t, és egyben saját, az új chipet támogató alaplapjaikat is.

Az ASUStek és a GigaByte vezetői a Computexen kedden megerősítették a hírt, miszerint az Intel elkezdte szállítani az új processzor mintapéldányait számukra. A két cég képviselői elmondták, hogy az új processzort támogató alaplapok fejlesztései már folynak. A többi nagy alaplapgyártó cég képviselői nem kívánták kommentálni a hírt, de a Computex egyes kiálítói szerint az összes jelentős tajvani alaplapgyártó megkapta a Northwood mintadarabjait.

Jonney Shih, az ASUStek elnöke az EBN-nek adott interjújában elmondta, hogy "A piaci kilátások igen kedvezőek a Northwood processzorok számára. Sikeres üzletnek igérkezik." Jonathan Tsang marketingigazgató közölte, hogy a társaság már biztosította az új alaplapok iránt érdeklődő rendszerintegrátorokat azok negyedik negyedévi megjelenéséről, amikoris az Intel processzor megjelenik majd. Tsang hozzátette, az Intel eléggé konzervatív, és biztos akar lenni a Northwood hibátlanságában és stabilitásában, mielőtt kiadja azt.

A másik alaplapgyártó óriás, a GigaByte bejelentette, hogy a társaság elkezdte a Northwood-alapú alaplapok tesztelését a társaság kutatólaboratóriumaiban. A GigaByte vezetői megerősítették, hogy a Pentium 4 CPU 130 nm-es eljárással készülő változata az előzetes Intel terveknek megfelelően egy új, 478-lábú tokozással fog megjelenni, amit a Pentium 4 Willamette fog bevezetni a jövő hónapban, amikor a Brookdale SDRAM chipset megjelenik.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások