Hold-szálloda tervek

Hold-szálloda tervek

2001. június 9. 15:30, Szombat
[NewScientist] "Isten hozta Önöket üdülésük helyszínén: a Holdon." - szól majd talán valamikor a hangosbemondó, miután az űrturistákat szállító űrrepülőgép megérkezett a Hold felszínére, és az utasokat egy speciális felszíni szállítójármű elfuvarozza szállodájukba.

Ebből, ha minden jól megy, a jelenlegi tervek szerint 2050 körül lesz majd valóság, ám a tervezőmérnökök addig sem kívánnak pihenni, hiszen számtalan teendő vár még rájuk.
Hans-Jurgen Rombaut, a holland Rotterdami Építészeti Akadémia tagja már el is kezdte a tervezgetést, és mivel Rombaut foglalkozását tekintve építész, értelemszerűen a Hold felszínén építendő épületek tervezésébe kezdett bele, de ezen épületek közül is egyre próbált különös figyelmet szentelni, ami nem más, mint a Hold felszínén építendő legelső szálloda.

"Óriási kihívást jelent számomra egy olyan épületet tervezni, mely egyszer talán majd a Hold felszínén fog felépülni, hiszen a Holdon olyan különleges és furcsa körülmények vannak, hogy a földi számításokat teljesen át kell alakítani. Eddig ilyen jellegű építészeti tervezőmunkával tudomásom szerint még senki sem foglalkozott" - mondta Rombaut.

A Rombaut által tervezett szálloda minden tekintetben különleges lesz, hiszen az épület már a szerkezetét tekintve sem számít szokványosnak, hiszen két darab 160 méter magas, ferdeszögben az égnek magasodó toronyról van szó. A tervező már az első Hold-turisták szórakozására is gondol, így számos olyan kikapcsolódási lehetőség lesz majd az első Hold-szállodában, melyek kifejezetten a Hold adta lehetőségekre építenek. Ilyen szórakozási mód lesz például az is, amikor a Hold turisták a testükre rögzített denevérszárnyakhoz hasonló szárnyakkal úgymond repkedhetnek az erre a célra kialakított óriási termekben, kihasználva, hogy a Holdon sokkal kisebb a gravitációs erő, mint a Földön.

A szállodában természetesen minden szobában lesz majd vízellátás, elektromos áram, hulladékgyűjtő és minden olyan, ami egy normál földi szálloda esetében megszokott. A hotel éttermei a legfelső szinteken lesznek majd elhelyezve, a lifteket pedig nyugodtan el is lehet majd felejteni, ugyanis a sok lépcső megmászásával próbálják megelőzni, hogy a Hold turisták izmai károsodjanak a maximálisan kéthetes üdülés alatt. Már csak az a kérdés, hogy vajon ebből a tervből mikor és vajon mi valósul majd meg?

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások