Az Intel megkapta az Alpha technológia liszenszjogait

Az Intel megkapta az Alpha technológia liszenszjogait

2001. június 27. 04:23, Szerda
[ZDNET] A tegnapi nap folyamán egy meglehetősen érdekes bejelentést tettek az Intel Corporation és a Compaq Computer cégek képviselői, miszerint a Compaq eladja az Intelnek az Alpha processzor technológia liszenszjogait, és a következő generációs Compaq szerverekbe már Intel Itanium processzorokat szerelnek majd be.

Szakértők szerint a két cég között létrejött szerződésből az Intel húzza majd a nagyobb hasznot, hiszen felbecsülhetetlenül értékes technológiákhoz jut hozzá, és ezzel párhuzamosan a cég első 64 bites processzorának, az Itanium népszerűségének is rendkívül jót tesz majd, hogy a Compaq lényegében az összes újgenerációs szerverében ilyen chipeket fog alkalmazni.

"A közeljövőben a Compaq szerverekben már az Intel 64 bites Itanium processzorai lesznek a főszereplők. Ez azt jelenti, hogy erre a mikroprocesszor architektúrára kívánjuk építeni a teljes szerver termékcsaládunkat" - nyilatkozta Michael Capellas egy hétfő reggel megtartott sajtókonferencián.


Michael Capellas, a Compaq elnöke Craig Barrett,
az Intel elnökének társaságában

A két óriáscég között létrejött szerződés anyagi vonzatairól természetesen semmi információt nem hoztak nyilvánosságra, azonban annyit azért tudni lehet, hogy egy nem exkluzív licenc-megállapodásról van szó. A két cég képviselői elmondták, hogy az Intel az Alpha processzor technológián dolgozó fejlesztőmérnökök nagy részét bérbe fogja venni a Compaqtól, azonban ez semmilyen zavaró hatással sem lesz a jelenleg még fejlesztési szakaszokban levő AlphaServer projektekre. A Compaq egyik vezetője azt is elmondta, hogy a szerződés aláírása után senkinek sem kell attól tartania, hogy esetleg elbocsátják.

A szerződés értelmében a Compaq az Alpha technológia fejlesztéséhez szükséges eszközöket és munkaerőt az Intel rendelkezésére bocsátja, és az Intel az összes Alpha licencjoghoz is hozzájut, vagyis nyugodt szívvel felhasználhatja az összes Alpha technológiát.

A bejelentés kapcsán a Compaq képviselői elmondták, hogy a cég jelenlegi 64 bites szervereiben a korábbi chipek helyét az Intel Itanium processzorok veszik majd át, azonban a Compaqnak erre az átállásra egészen 2004-ig van ideje. A Compaq-Intel szerződés szerencsére semmilyen negatív hatással sem lesz a következő generációs Alpha processzor, az EV7 megjelenésére, ugyanis a Compaq a közeljövőben piacra kívánja majd dobni az EV7-et. A Compaq ezenkívül a NonStop Himalaya szervereit is tovább gyártja majd, és az is biztos, hogy ezekben a szerverekben egészen 2004-ig még MIPS processzorok kapnak majd helyet.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások