A legfrissebb hivatalos AMD roadmap

A legfrissebb hivatalos AMD roadmap

2001. július 5. 14:34, Csütörtök
Annak ellenére, hogy szerdán van az amerikai Függetlenségi Nyilatkozat kiadásának az emléknapja, mely nap egyébként Amerika egyik legfontosabb ünnepe, az AMD még az ünnep előtti hírszegény órákban kiadta legfrissebb hivatalos roadmapjét.

A mostani roadmap alaposabb szemügyre vételezése után kijelenthetjük, hogy a korábbi AMD roadmapekhez képest néhány lényeges változtatásra is sor került. Az első változás a cég asztali számítógépekbe szánt Palomino magos processzorai körül fedezhető fel, ugyanis míg a korábbi ígéretek szerint ezek a processzorok csak az idei év második felének elején láttak volna napvilágot, addig a legfrissebb roadmap szerint erre csak a második félév közepén kerül majd sor, vagyis az AMD egyáltalán nem kapkodja el a Palomino asztali verziójának kiadását. Ez nagyjából azt jelenti, hogy augusztus-szeptember helyet csak szeptember-október környékén jelennek meg az ilyen chipek a piacon.

Az AMD képviselői korábban azt nyilatkozták, hogy az asztali számítógépekbe szánt Palomino magos Athlon processzorok kezdőfrekvenciája 1,53 GHz lesz, ám egyesek szerint már a debütáláskor ennél magasabb frekvenciájú változatok megjelenésére lehet számítani, ugyanis az Intel nemrégiben már bejelentette az 1,8 GHz-es Pentium 4 processzort, melyet a tervek szerint szeptemberben egy 1,9 GHz-es és egy 2 GHz-es frekvenciájú változat követ majd. Az sem elképzelhetetlen, hogy az AMD még továbbra sem hagy fel a Thunderbird vonal fejlesztésével, vagyis nem lenne túlságosan meglepő, ha még a nyár folyamán megjelenne egy 1,5 GHz-es Thunderbird magos Athlon chip.


A frissített AMD roadmap szerint az AMD immár hivatalosan is bevallja, hogy be kíván lépni a low-end szerverek piacára, ugyanis a cég Morgan magra épülő Duron MP processzorra pontosan ebbe a piaci szegmensbe lesz majd pozícionálva. Ezek a duálprocesszoros rendszerekbe szánt új AMD processzorok a jelenlegi tervek szerint az asztali számítógépekbe szánt Palomino processzorokkal egy időben, vagyis nagyjából az idei év második felének közepén látnak majd napvilágot, kezdőfrekvenciájuk pedig 900 MHz lesz. A low-end vonalat az AMD a 0,13 mikronos gyártási technológiára való áttérés után is folytatni szeretné, ezen processzorok magjának a neve Appaloosa lesz.

Újdonság, hogy az AMD a Hammer családban három processzort fog majd gyártani, ugyanis a 4-8 processzoros és a 2-4 processzoros rendszerekbe szánt változatok mellett egy asztali számítógépekbe szánt verzió megjelenésére is számítani lehet, de csak a jövő év második felében.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások