Foto-CD-k a DVD lejátszókban

Foto-CD-k a DVD lejátszókban

2001. július 12. 09:53, Csütörtök
[ZDNET] A fotográfiai ipar egyik legnagyobb cége, az Eastman Kodak bejelentette, hogy egyezséget kötött a chipgyártással foglalkozó LSI Logic céggel, melynek eredményeképpen a közeljövőben már egy DVD lejátszó és egy televízió segítségével is megtekinthetjük majd a foto-CD-inken tárolt fényképeinket.

Chris Chute, az IDC piackutató cég szakértője a bejelentéssel kapcsolatban elmondta, hogy a Kodak-LSI szövetség egy olyan, mindenképpen üdvözölendő lépés a két cég részéről, mely a jövőben akár jelentős mértékben is megváltoztathatja a felhasználók fényképnézegetési szokásait.

"A Kodak eddigi piaci stratégiája mindig is nagyon kötődött a személyi számítógépekhez, mert a felhasználók a PC-k segítségével tudták nézegetni, illetve szerkesztgetni a digitális fényképeiket. Emiatt az Egyesült Államokban a népesség felére csökkent azoknak a potenciális felhasználóknak a száma, akik foto-CD-ket használtak. A most bejelentett együttműködési szerződés révén azonban a foto-CD technológia végre elszakadhat majd a számítógépektől, ami sokkal nagyobb piaci részesedéshez juttathatja a Kodakot" - nyilatkozta Chute.

Közel tíz év telt már el azóta, mikor a Kodak bejelentette az első foto-CD kampányát, melynek lényege az volt, hogy filmtekercsenként 25 dollárért bedigitalizálták a felhasználók által készített fényképeket, és azokat CD-re írták, mely lemezeken tárolt digitalizált fotókat aztán a nappaliban elhelyezett foto-CD meghajtó segítségével meg lehet tekinteni. Akkoriban a Kodak ezen szolgáltatása nem aratott túl nagy sikert, hiszen sokallták a foto-CD technológiához kapcsolódó árakat, melynek eredményeképpen a foto-CD-k leginkább a professzionális fényképészek körében lett népszerű.

A mostani bejelentés lényege, hogy a közeljövőben napvilágot látó LSI C-Cube ZiVA-5 DVD chippel ellátott DVD lejátszók már képesek lesznek a foto-CD-ken tárolt fényképek televízión keresztül történő megjelenítésére. A digitális fotók automatikusan felveszik majd a TV képernyőjének méreteit, és természetesen arra is lehetőség lesz majd, hogy kis előnézeti képek formájában gyorsan áttekinthessük majd a lemezeken tárolt képeket, melyeket különböző irányokban el is forgathatunk majd. Az LSI által gyártott különböző chipek korábban a JVC, a Samsung, az LG Electronics és a Hitachi által gyártott DVD lejátszókban kaptak helyet, egyelőre azonban még egyetlen cég sem erősítette meg, hogy az új LSI C-Cube ZiVA-5 DVD chipet alkalmazni kívánja a közeljövőben napvilágot látó eszközeiben.

Kapcsolódó cikkek

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások