Processzor és DRAM roadmapek: semmi meglepetés

Processzor és DRAM roadmapek: semmi meglepetés

2001. július 22. 11:43, Vasárnap
[SiliconStrategies] A Semicon West szakkiállításon megjelent szakértők teljes mértékben egyetértettek abban, hogy az új mikroprocesszor generációk az eredeti tervek szerint, szépen sorban egymás után látnak mostanában napvilágot, bár némi gyorsulás azért felfedezhető a processzorok szokásos teljesítménynövekedésében, azonban a DRAM iparban minden teljesen pontosan úgy történik, ahogy azt korábban előre tervezték.

"A mikroprocesszorok és a logikai áramkörök esetében a gyártók némileg már előrébb tartanak, mint ahogy azt korábban tervezték, azonban a még 1999-ben kiadott DRAM roadmaphez nagyon pontosan tartják magukat a gyártók" - nyilatkozta Robert Doering, a Texas Instruments technológiai fejlesztésekért felelős szakembere.

A Semicon West kiállításon megtartott konferencián számtalanszor szóbahozták és elemezték a két évvel ezelőtt kiadott roadmapeket, vagyis ütemterveket, melyekből kiderül, hogy a mikroprocesszoroknak az idei évben kell elérniük a 2,1 GHz-es működési frekvenciát, melyre minden esély meg is van, hiszen az Intel várhatóan még az idén bejelenti majd a 2 GHz-nél magasabb frekvenciájú Intel Pentium 4-es processzorait. Ugyancsak ezen roadmapek szerint a mikroprocesszorok 2002-ben érik majd el a 2,5 GHz-es frekvenciát, ezután 2003-ban a 2,9 GHz, 2004-ben a 3,5 GHz, 2005-ben pedig a 4,15 GHz-es működési frekvencia elérése a cél. Doering elmondta, hogy ez a menetrend nagyjából tartható lesz a közeljövőben, sőt a gyártási technológiák rohamos fejlődésével az eredeti tervekhez képest némi gyorsulás is várható a processzorpiacon.

Ezzel szemben az 1999-ben kiadott DRAM roadmapekhez nagyon szorosan tartják magukat a memóriachipek gyártásával foglalkozó cégek, hiszen az idei év folyamán az eredeti tervek szerint napvilágot látnak a 2 gigabites DRAM-ok, 2003-ban pedig már a 4 gigabites DRAM-ok megjelenésére lehet számítani. A két évvel ezelőtti roadmapek szerint a 8 gigabites DRAM-ok 2005 táján jelennek majd meg, 2008-ban pedig már a 20 gigabites DRAM-okon lesz a sor. A távolabbi terveket tekintve kiderül, hogy a 45 gigabites DRAM-ok 2011-ben, a 104 gigabites DRAM-ok pedig várhatóan 2014-ben látnak majd napvilágot.

A Semicon Westen egyébként sok szó esett a 2001-es roadmapekről is, melyek végleges verzióját várhatóan idén november 29-én adják majd ki Dél-Koreában.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások