A Sony bemutatta a Vaio GR notebook családot

A Sony bemutatta a Vaio GR notebook családot

2001. augusztus 3. 20:44, Péntek
Klikk ide!A Sony Electronics bejelentette, az elsősorban üzleti felhasználók számára tervezett, két VAIO hordozható számítógépét, a VAIO GR170K-t és a GR150K-t. "A VAIO már elismert, mint elegáns, szórakoztató eszköz, az igen erős multimédia képességekkel pedig", nyilatkozta Mark Hanson, a Sony alelnöke.

A GR170K igazi üzleti partner, ez a GR széria leginkább kiemelkedő darabja, melyben Intel Pentium III 1GHz-M processzort helyeztek el, támogatva a továbbfejlesztett Intel SpeedStep technológiát. Mivel a Sony az elsők között alkalmazza ezt a lapkát notebookjában, a VAIO GR használói is elsők közt tapasztalhatják az alkalmazások sima futását, és a nagyobb eredményesség érdekében jelentősen megnövelt teljesítményt. Mindkét gép mindössze 2.5 kilogrammot nyom, a kombinált cd író/DVD meghajtóval együttesen pedig 2.84-et.

Klikk ide!A széleskörű alkalmazhatóság érdekében nemcsak könnyű és vékony, hanem a kijelzőt is ilyenre tervezték. A GR170K 14.1 collos SXGA+ TFT megjelenítőt kapott, ami 87 százalékkal több képpontot tud megjeleníteni a hagyományos XGA TFT képernyőknél. Ennek köszönhető ragyogó minoségben lehet DVD-t nézni, vagy akár távolról tartott beszámolókat fogadni. A tervezésnél fontos szempont volt a moduláris kialakítás is: lehetőség van két akkumulátor együttes használatára, a merevlemez könnyen eltávolítható és opcionális az a port fordító, melynek segítségével szinte az összes irodai eszköz csatlakoztatható. A sorozat nyáron megjelenő másik tagja a GR150K. Ebben gyengébb, nevezetesen a mobil Intel Pentium III 866Mhz-M CPU található meg, és szintén 14.1 collos, XGA TFT megjelenítő.

Klikk ide!Ezen nagyszerű képességek mellé társul a gyártó által mindkét modellre vállalt 3 év garancia, kényelmet és biztonságot kínálva üzleti partnereiknek. Az összes VAIO gép (beleértve természetesen a GR sorozatot is) fel van szerelve az i.Link (IEEE 1394) digitális interfésszel, lehetővé téve a digitális videóanyagok és adatok cseréjét a notebook és a Sony által gyártott digitális kamerák között. Megtalálható a kombinált CD-RW/DVD meghajtó is, valamint a MagicGate Memory Stick slot is, megkönnyítve adataink tárolását, és esetleges megosztását. A gépekhez szoftverek gazdag választékát adják. Jár hozzá például a cég saját maga által kifejlesztett MovieShaker programja, mellyel mozgóképet rögzíthetünk, a PictureGear és a Dvgate. Operációs rendszerük a Windows 2000 Professional.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások