Az Intel közölte a McKinley technikai részleteit

Az Intel közölte a McKinley technikai részleteit

2001. augusztus 31. 07:34, Péntek
Az Intel Corp. az IDF konferencián számos érdekes technikai részletet közölt a 64 bites Itanium processzor utódjáról, a jövőre megjelenő McKinley-ről.

A McKinley processzor nyilvánosságra hozott technikai részletei között szerepel az Itaniuménál sokkal gyorsabb rendszerbusz, amelynek ráadásul a szélessége is a korábbi kétszerese, 128 bit lesz. Az új processzorban több olyan utasítás végrehajtó egység is lesz, amely az Itaniumban nem volt megtalálható, sőt a McKinley-be integrált level-3 cache is kerül.

A McKinley újításai lenyűgözték az IDF konferencián megjelenő elemzőket és szakembereket, és az új 64 bites processzort a jelek szerint jóval nagyobb érdeklődés kíséri, mint a társaság technológiai előrelépéseit, például a Hyper-Threadinget. "A Hyper-Threading is érdekes, de az igazi nagyágyú a McKinley lesz" - mondta Tony Massamini, a Semico Research elemzője.


Az Intel a négynapos Intel Developer Forumon elmondta, hogy az Itanium egy tömegtermelésre szánt processzor, és nem egy tesztchip, mint azt sokan gondolták. Az elemzők azonban úgy vélik, hogy a McKinley jelentős technikai újításai miatt sokkal ütőképesebb megoldás lesz, mint elődje.

Bár a McKinley órajelét nem hozta nyilvánosságra az Intel, annyi biztos, hogy a processzor a jövő évi megjelenésekor két változatban lesz elérhető. Az egyik változat 8 és annál több processzoros rendszerekbe, valamint 2 processzoros munkaállomásokba, a másik pedig 2-4 processzoros szerverekbe és 2 processzoros munkaállomásokba fog készülni. Mindkét változat double-clocked, 200 MHz-es rendszerbuszra fog épülni, amely 128 bites lesz. Az Itanium viszonyításképp szintén double-clocked FSB-je 133 MHz-es, és csak 64 bit széles.

A két McKinley változat különböző méretű harmadszintű (level-3) cache-t fog tartalmazni. A 8+ processzoros szerverekbe készülő változat L3 cache memóriája 3 MByte lesz, a kisebb változaté 1,5-3 MByte. Az első- és másodszintű cache - minden változatban azonos - méreteit nem ismertette az Intel.

Az Itanium leváltására készített processzor 50 bites fizikai, 64 bites virtuális címzést fog használni, a maximális lapméret pedig 4 GByte lesz. A McKinley megjelenése után egy évvel megjelennek a chip 130 nm-es eljárással készülő változatai is. Az új változatok az "eredeti", 180 nm-es technológiával készülő modelleknél mindkét változat esetében kizárólag a duplázott L3 cache méretben (6, illetve 3-6 MByte) térnek majd el, és használhatóak maradnak a korábbi változathoz készült alaplapokban.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások