Az iskolakezdés sem segít a piacon

Az iskolakezdés sem segít a piacon

2001. szeptember 5. 03:25, Szerda
A számítógépek piacán ebben az évben folyamatos visszaesés tapasztalható. A gyártók mindent elkövetnek annak érdekében, hogy minél költséghatékonyabb konfigurációkkal bővítsék a kínálataikat. A különböző számítógépgyártók nagyon készültek az iskolakezdésre, ugyanis ilyenkor a forgalom emelkedni szokott. Az áraikat igyekeztek lecsökkenteni, annak érdekében, hogy a PC-iket még vonzóbbá tegyék a vásárlók számára. Ebben az évben azonban úgy tűnik, hogy minden igyekezet hiábavaló, hiszen különösebb forgalomnövekedés nem tapasztalható.

Az American Express egy olyan felmérést készített az amerikai tanulók és szülők körében, amelyből kiderül, hogy idén csak nagyon kevesen szándékoznak új személyi számítógépet vásárolni. Az egyik amerikai főiskola hallgatója is megerősítette, hogy a tanulók valóban nem nagyon érdeklődnek az új PC-k iránt, ugyanis "többségük elégedett a jelenlegi számítógépével". Felmerülhet a kérdés, hogy miért nincs érdeklődés az új PC-k iránt. Nos az előbbi hallgató pontosan rátapintott a lényegre, amikor azt mondta, hogy a társai elégedettek a jelenlegi PC-ikkel. A szakemberek szerint ugyanis az amerikai családok többsége nem azért nem vásárol új számítógépet, mert drágálják azokat, hanem azért mert nincsenek jelentős újdonságok a konfigurációkban. A számítógépgyártók nem véletlenül szerették volna, ha a Windows XP előbb jelenik meg, mint október. Az új operációs rendszer ugyanis valószínűleg már több felhasználó érdeklődését keltette volna fel, és komolyabb újdonságnak számított volna. Most azonban a gyártók egyelőre csak az "XP-ready" felirattal ellátott PC-ikkel lehetnek jelen a piacon, amelyek azonban nem túl keresettek.

A nagyobb számítógépgyártók már elkönyvelték, hogy az iskolakezdés sem fog változtatni a kedvezőtlen piaci viszonyokon. A Dell egyik vezetője szerint a forgalom nem vagy csak nagyon kis mértékben fog nőni, de akár további visszaesés is elképzelhető. A cégek tehát már csak abban reménykedhetnek, hogy a szokásos karácsony előtti forgalomnövekedés idén sem marad el, és akkor már a Windows XP-vel könnyebben el tudják majd adni a számítógépeiket.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások