Támogatókra talál a VIA P4X266

Támogatókra talál a VIA P4X266

2001. szeptember 6. 10:34, Csütörtök
A VIA Technologies P4X266 DDR-Pentium 4 chipkészletének kiadását nem nézi jószemmel az Intel, és mindent elkövet annak érdekében, hogy az alaplapgyártók ne építsék be azt eszközeikbe. A P4X266 azonban egyre több támogatót szerez.

Mint ismeretes, az Intel szerint a VIA Technologies-nek nincsen Pentium 4 licensze, így nem gyárthatna semmilyen olyan eszközt, amely az Intel Pentium 4 processzorához kapcsolódik. A VIA Technologies azonban másképp látja a dolgot. A VIA vezetői úgy vélik, hogy bár az Intel nem volt hajlandó chipset licenszt biztosítani a cégnek, a grafikus chipeket fejlesztő S3 megvásárlásával a társaság jogot szerzett a Pentium 4 chipkészletek gyártására, az S3 ugyanis keresztlicensz szerződésben állt az Intellel.

Mivel a VIA nem tette félre Pentium 4-es terveit, sokan arra számítottak, hogy az Intel bepereli a céget. Miközben azonban különböző forrásokból is olyan hírek érkeztek, miszerint az Intel közölte az alaplapgyártókkal, hogy leállítja az Intel chipsetek szállítását, ha azok P4X266-alapú alaplapot adnak ki, a gyártók egyre inkább hajlanak a VIA chipkészlet alkalmazása felé.

Klikk ide!     Klikk ide!
Acorp és Chaintech

A napokban rendezett tajpeji VIA Technology Forum konferencián több másodvonalbeli alaplapgyártó is bemutatta P4X266-alapú megoldását. Az Acorp, Chaintech, ECS, Shuttle, és Tyan cégek már bizonyosan ki fognak adni ilyen alaplapokat. Meglepő azonban, hogy bár a P4X266 DDR-alapú chipkészlet, egyik-másik gyártó csak hagyományos SDRAM foglalatokat helyezett el alaplapján.

Klikk ide!     Klikk ide!
Shuttle és Tyan

A DDR foglalatok hiányának több oka is lehet. Az egyik az, hogy a cégek (a Chaintech-ről és az ECS-ről van szó) először SDRAM-alapú rendszerekben szeretnének megbizonyosodni a P4X266 megbízhatóságáról, de lehet, hogy az Inteltől való félelem szülte a DDR támogatást nélkülöző lapokat. A legvalószínűbb azonban az, hogy a gyártók mindkét cég felé meg akarják őrizni jó kapcsolataikat, ezért mindkét félnek engednek. Nem utasítják el a VIA P4X266 chipkészleteit, ugyanakkor a DDR memóriák támogatásának hiányával életben tartják az Intel drágább, Brookdale chipkészletének piaci esélyeit.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások