Újdonságok a kéziszámítógép piacon

Újdonságok a kéziszámítógép piacon

2001. október 5. 08:03, Péntek
Steve Ballmer, a Microsoft elnök-vezérigazgatója csütörtökön San Franciscóban bemutatta a kéziszámítógépek számára kifejlesztett Pocket PC operációs rendszer legújabb verzióját. A Pocket PC legkomolyabb támogatói között nyilvántartott Compaq Computer, Hewlett-Packard és Casio cégek képviselői is egytől egyig ott voltak a rendezvényen, ezenkívül pedig a Toshiba, az NEC és a Mitsubishi Electric cégek is képviseltették magukat, ugyanis a jövőben ezen cégek számára is létfontosságú lesz az új Pocket PC szoftver.

A Microsoft először egy idén szeptember 6-án tartott konferencián rántotta le a leplet a korábban Merlin fejlesztési kódnevet viselő új operációs rendszerről, melynek végleges verzióját és kiegészítő szoftvereit most csütörtökön mutatták be, de ezenkívül számos új kéziszámítógép bejelentésére is jó alkalmat adott a Pocket PC debütálása.


Steve Ballmer kezében egy Compaq pocket PC-vel

A Pocket PC bemutatására egyébként két nappal azután került sor, hogy az IDC piackutató cég kiadott egy jelentést, mely szerint a Pocket PC-nek az eddigiekben nem igazán sikerült meghódítani a piacot, hiszen jelen pillanatban a konkurens Palm cég operációs rendszere a piacvezető ebben a szegmensben. Az IDC jelentése szerint tény, hogy a Pocket PC népszerűsége és ezzel együtt piaci részesedése szépen lassan növekszik, azonban a Pocket PC-t fejlesztő Microsoftot is érzékenyen érintheti, hogy idén a nagyvállalatok sokkal kevesebb pénzt fordítanak kéziszámítógép vásárlására, mint ahogy azt a korábbi előrejelzésekből sejteni lehetett. Az IDC szerint a kéziszámítógépek eladási mutatói az idei évben mindössze 10-20 százalékkal javulnak majd, míg korábban a szakértők még 50 százalékos javulással számoltak.

A Pocket PC debütálása kapcsán csütörtökön két új iPaq kéziszámítógépet jelentett be a Compaq, a Hewlett-Packard ugyancsak két új Jornadát mutatott be, a Toshiba pedig a Genio kéziszámítógép amerikai változatáról rántotta le a leplet. A Samsung képviselői még szerdán azt nyilatkozták, hogy ők idén nem tervezik egyetlen újdonság bemutatását sem, azonban jövőre egész biztosan napvilágot lát majd egy Pocket PC-s újdonság. A közeljövőben napvilágot látó kéziszámítógépek legtöbbjében egyébként már 133 MHz-es, vagy ennél magasabb frekvenciájú ARM-alapú processzor dolgozik, vagyis már ezen kis számítógépek esetében is elég komoly teljesítményről beszélhetünk.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások