Intel: mi újság Malajziában?

Intel: mi újság Malajziában?

2001. október 10. 12:10, Szerda
Az Intel malajziai részlegének képviselője cáfolta azon korábbi sajtóértesüléseket, melyek szerint az Intel különböző takarékossági megfontolások miatt a malajziai helyett inkább a kínai chipgyártást kívánja favorizálni, emiatt pedig hamarosan bezárja a Malajziában található gyártóüzemeit. A cég maláj képviselője szerint tehát hamisak voltak az üzembezárásokról szóló információk, az viszont tény, hogy az Intel bizonyos mértékű létszámleépítéseket tervez a térségben. Az Intel két malajziai gyárában jelenleg összesen nyolcezer ember dolgozik, ezenfelül pedig egy kisebb csoport dolgozik az Intel Kuala Lumpur-i kereskedelmi irodájában.

Az ilyen és hasonló hírek manapság sajnos már majdnem mindennaposak, hiszen a világméretű gazdasági nehézségek következtében még a nagyobb vállalatok is elbocsátásokra, illetve gyárbezárásokra kényszerülnek. Az Intel legnagyobb konkurense, az Advanced Micro Devices például a közelmúltban jelentette be, hogy a jövő év második negyedévéig alkalmazottjainak több mint tizenöt százalékától kényszerül megválni, ami nagyjából 2300 ember állásába kerül. A Sunnyvale-i (Kalifornia) székhelyű AMD ezenkívül két austini (Texas) gyártóüzemének bezárását is bejelentette, mely üzemekben egyébként jelenleg 1000 ember dolgozik, de további elbocsátások várhatók az AMD malajziai részlegeinél is.

Amikor Craig Barrett, az Intel elnök-vezérigazgatója idén nyáron Malajziában látogatást tett, elmondta, hogy a világ legnagyobb chipgyártócégeként nyilvántartott Intel eddig összesen 1,8 milliárd dollárt fektetett be Malajziában, és akkoriban még szó sem esett az esetleges elbocsátásokról, hiszen minden szép és jó volt. Ezt követően szeptemberben az Intel bejelentette, hogy a közeljövőben 302 millió dollárt kíván fordítani a Kínában, egész pontosan Sanghajban található chipgyártó és tesztelő üzem fejlesztésére, vagyis a jelek szerint az Intel ezentúl a maláj gyárak mellett egyre nagyobb hangsúlyt szeretne fektetni a kínai gyártóüzemekre, akár még annak árán is, hogy Malajziában bizonyos leépítésekre kell majd sort keríteni.

A kínai üzem számlájára átutalt több mint 300 millió dolláros összeget egyébként elsősorban az Intel közelmúltban bejelentett i845-ös chipsete gyártósorainak fejlesztésére és a chipsetek tesztelésére fordítják majd. Érdekesség, hogy a számítógépek gyártásával foglalkozó Dell Computer az Intelhez hasonlóan egyre nagyobb hangsúlyt kíván helyezni a kínai gyáraira, mely egyesek szerint a maláj üzemek bezáráshoz, illetve elbocsátásokhoz vezethet.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások