A P6-os architektúra tovább él

A P6-os architektúra tovább él

2001. október 17. 10:18, Szerda
Az Intel Pentium II és Pentium III processzorok architektúrája az Intel korábbi ígéretei ellenére egy darabig még biztosan nem hal ki, ugyanis Kevin Krewell, a Microprocessor Report szakértője a napokban kijelentette, hogy tudomására jutott egy információ, miszerint az Intel által 2003 első felében piacra dobandó, jelenleg Banias fejlesztési kódnevet viselő mobil processzor a jóöreg P6-os architektúrára épül majd. A Banias az ígéretek szerint számos nagyon lényeges fogyasztáscsökkentő megoldást vonultat majd fel, azonban processzormagja lényegében teljesen megegyezik az 1996-ban a Pentium Pro chipek révén debütált P6-os maggal.

"A P6-os architektúra tovább él. Tisztában vagyunk azzal, hogy a Banias chipek a Pentium III-as processzorok utódjai lesznek" - nyilatkozta Krewell, mely nyilatkozatot az Intel szóvivője nem kívánta kommentálni, azonban sokat sejtetően annyit mondott, hogy a Banias az Intel jelenlegi processzor technológiáinak a "leszármazottja" lesz.

Szakértők szerint igaz, hogy a P6-os processzor architektúra felett már eljárt az idő, azonban felettébb érdekes, hogy az architektúra mennyire rugalmas. Gondoljunk csak arra, hogy a P6 egy szerverekbe szánt processzorban, a Pentium Pro-ban debütált, aztán a Pentium II és Pentium III processzorok révén betört az asztali számítógépek piacára, sőt az olcsóbb Celeron, majd később a nagyon drága Xeon processzorokban is találkozhattunk a P6 architektúrával, 2003-ban pedig érkezik az ugyancsak P6-os magra épülő, hordozható számítógépekbe szánt Banias chip. A Banias egyébként az ígéretek szerint képes lesz arra is, hogy adott esetben bizonyos részeit kikapcsolja, mely által drasztikusan csökkenthető a chip fogyasztása.

Az Intel a tavalyi év végén bejelentett Pentium 4-es processzor termékcsaláddal szakított a P6-os architektúrával, és áttért a P7-re. Jelenleg az Intel asztali számítógépekbe szánt csúcsprocesszorai, valamint néhány Xeon processzor épül erre az új architektúrára, azonban az ígéretek szerint hamarosan napvilágot látnak majd a Pentium 4-es alapokon nyugvó olcsóbb Celeron chipek és mobil processzorok is. Az Intel egyébként korábban azt nyilatkozta, hogy az idei év végéig meg szeretné oldani a Pentium III-ról a Pentium 4-re történő teljes átállást, azonban kérdéses, hogy ez sikerülhet-e a világ legnagyobb chipgyártójának.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások