Csak Japánban lesz elérhető a Panasonic Q

Csak Japánban lesz elérhető a Panasonic Q

2001. november 5. 04:44, Hétfő
A Panasonic GameCube/DVD lejátszó hibrid eszköze a társaság szóvivője szerint kizárólag Japánban lesz kapható. A korábbi hírek szerint az eszköz többek között az Egyesült Államokban és Európában is megjelent volna.

A "Q" elnevezésű hibrid eszköz, amely kompatibilis a Nintendo GameCube játékkonzoljával, de emellett azonban DVD lejátszásra is alkalmas, decemberben jelenik meg Japánban. A Panasonic bejelentése szerint azonban az eszköz nem kerül forgalomba az Egyesült Államokban, még egy későbbi időpontban sem. A szórakoztatóelektronikai óriás egyébként az elmúlt héten mutatta be az eszközt Tokióban.

- Ez egyszerűen egy japán eszköz. Jelenleg semmilyen olyan terv nincs, amely szerint az eszköz megjelenne az Egyesült Államokban - mondta Kurt Praschak, a Panasonic egyik szóvivője. Az eredeti Nintendo GameCube játékkonzol kisebb méretű lemezeket alkalmaz, mint a hagyományos DVD-k, és nem is képes a DVD-k lejátszására. A Nintendo és a Panasonic már korábban bejelentette azonban, hogy az utóbbi cég licenszeli a GameCube technológiáját, és egy DVD kompatibilis változatot dob piacra.


A Panasonic Q december 14-étől lesz kapható a japán boltokban, ára pedig átszámítva 325 dollár körüli lesz. A Nintendo-féle GameCube közel egy hónappal korábban, november 18-án jelenik meg az Egyesült Államokban 199 dolláros áron. A Nintendo korábban elmondta, hogy a GameCube hardvere csak másodlagos szerephez jut, a fő hangsúly a játékszoftvereken van. A társaság ezért nem tömi tele a konzolt olyan funkciókkal, mint a DVD lejátszás.

A Nintendo egyik szóvivőnője elmondta, hogy nem tud semmilyen licenszbeli megkötésről, amely akadályt jelenthetne a Panasonic Q amerikai kiadásában.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások